Gazdaság

Százmilliós bírság az AXA alapkezelőnek

A PSZÁF perrel próbálja visszaszerezni a magánnyugdíjpénztári tagoktól jogsértően elvont költségeket. Az AXA megdöbbenéssel értesült.

A PSZÁF keddi közleménye szerint a felügyelet célvizsgálatot folytatott le az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárnál a pénztári vagyonkezelés során fölmerült költségek jogszerűségének áttekintése céljából.

A PSZÁF a pénztári vizsgálatot lezáró határozatában akkor megállapította: az AXA nyugdíjpénztára indokolatlan többletköltséget okozott magán-nyugdíjpénztári tagjainak az AXA alapkezelője által kezelt befektetési alapokban történt egyes befektetéseivel. Az AXA nyugdíjpénztár által – a PSZÁF fenti határozatának végrehajtásaként – benyújtott intézkedési terv szerint, a nyugdíjpénztár által kimutatott jogtalan többletköltség 808 millió forint volt, amelyből azonban az AXA alapkezelője – az AXA nyugdíjpénztárának felszólítására – csak mintegy 158 millió forintot térített meg.

A PSZÁF az AXA alapkezelőjével szemben is célvizsgálatot folytatott le, amelyben a vagyonkezelői befektetések során alkalmazott egyes befektetési eszközök jellegét, a mögöttes eszközök sokszínűségét, a költségek különböző befektetők közötti megoszlását, s a méretgazdasági szempontokat ellenőrizte. Ezek alapján megállapította, hogy a vagyonkezelő többször közvetett befektetési eszközökbe –az alapkezelő által létrehozott, döntően a pénztár által lejegyzett, viszonylag kisszámú értékpapírt magába foglaló befektetési alapokba – helyezte el a pénztári megtakarításokat, noha az ugyanolyan befektetési összetételt megvalósító közvetlen befektetések lényegesen alacsonyabb költségűek lettek volna.

Kirívóan súlyos jogsértés

A PSZÁF az AXA alapkezelőnél elvégzett vizsgálatában kirívóan súlyos jogsértésnek minősítette, hogy a vagyonkezelő az AXA nyugdíjpénztárával kötött befektetési szolgáltatási szerződése keretében – jogszabályt sértve – nem a pénztár érdekeivel összhangban járt el.

A vagyonkezelő az indokolatlan többletköltség felszámításával csökkentette a magán-nyugdíjpénztári tagok nyugdíjcélú megtakarításainak összegét, miközben az alapkezelési díjon keresztül neki közvetlen vagyoni előnye származott a jogsértésből. Mindez alkalmas lehet a pénzügyi közvetítő rendszerrel és a nyugdíjcélú megtakarítások megfelelő kezelésével kapcsolatos közbizalom gyengítésére is.

Az AXA alapkezelő az őt megbízó – s a rá vonatkozó felügyeleti határozatot nem vitató – AXA nyugdíjpénztár által kiszámított többletköltség egy részét megtérítette, így az igény jogosságának alapját gyakorlatilag elismerte. Ugyanakkor nem adott számot arról, hogy a követelés fennmaradó részének teljesítését megtagadta – derül ki a közleményből.

A PSZÁF a Fővárosi Bíróságon közérdekű igényérvényesítési eljárást indít az AXA alapkezelőjével és nyugdíjpénztárával szemben, hogy elérje a volt és jelenlegi magán-nyugdíjpénztári tagokat illető többletköltség visszafizetését. Amennyiben a bíróság megítéli az egyes pénztártagoknak visszajáró összegeket, azoknak a kifizetéséről közvetlenül az AXA nyugdíjpénztára fog intézkedni a volt és jelenlegi pénztártagok javára.

A tájékoztatás szerint a történtek miatt a PSZÁF nyomozó hatósághoz is fordult.

Az AXA “megdöbbent”

Az AXA álláspontja szerint az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárnál a pénztári vagyonkezelés során fölmerült költségek jogszerűségének áttekintésére 2010-ben indított felügyeleti vizsgálat során, csakúgy mint a vizsgálat tárgyát képező, 2007 és 2010 közötti időszakban, az alapkezelő jóhiszeműen, a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelően végezte tevékenységét.

Az AXA az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy “megdöbbenéssel értesült” a felügyelet határozatáról, amelyet még vizsgál, és álláspontjának további részleteiről később tájékoztatja a közvéleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik