Sport

Az új formátum mentheti meg a tradicionális magyar sportágat

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI
Amikor kitalálták, kilenc nap állt a versenyzők rendelkezésére, hogy teljesítsenek egy öttusaversenyt, a folyamatos változtatások révén azonban napjainkra két óra alatt be kell fejezni egy viadalt. A világbajnok Demeter Bence szerint elképzelhető, hogy a felgyorsult világban a nézőket vonzani fogja az új formula, azt azonban nagyon sajnálja, hogy a lovaglás hamarosan kikerül a tusák közül.

A háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok öttusázó, Demeter Bence volt Epres Panni vendége a Neked könnyű! podcastban, ahol mesélt sportága kényszerű átalakításáról és a jövőképről.

„Az elmúlt 30 évben csökkent az öttusa népszerűsége, így 2008-ban hoztak egy döntést, miszerint a futást és a lövést összevonják. Nem tetszett az ötlet, hiszen mégiscsak egy tradicionális sportágról volt szó, de utólag beláttuk, hogy jót tett. De úgy tűnik, ez kevés volt, a NOB-nak még valami pluszra van szüksége, hogy még inkább eladható legyen” – mesélte Demeter.

Amíg a kezdetekben kilenc nap alatt bonyolították le a versenyeket (minden számot egy pihenőnap követett), addig most két órán belül kellene letudni.

Elsőre elképesztő volt számunkra, de már voltak világkupa-versenyek, ahol sikerült röpke másfél-két óra alatt teljesíteni az elvárást. Lehet, a felgyorsult világban a nézőket is vonzani fogja

– mondta.

Hozzátette, nehéz volt az átállás, de nem fizikálisan, inkább logisztikailag, hogy minden a helyén legyen az öt sportágnál. 2025-től azonban újabb változás jön, lecserélik a lovaglást.

„Lehet, hátulról jött valami nyomás: a közösségi médián vagy a lovas társadalmon keresztül. De lehet a nemzetközi szövetség kezdeményezte, hogy még több nemzetet bevonjon a sportágba azzal, hogy nincs lovaglás. Szerintem nagy érvágás lecserélni: sporton belül nem hallottam még ilyesmiről.”

Elmesélte, hogy már a 2008-as pekingi olimpián is voltak bakik, ahol a lovak nem voltak kellően felkészítve, de a tokiói játékokon egy német versenyző és edzője is megütött egy makacs állatot, és az eset negatív visszhangot kapott.

„Nekem a vívás mellett a második kedvenc számom, de öttusában ez mindig is rizikófaktor volt. Van, amikor jó lovat kapunk, van, amikor kevésbé: minden öttusázó átélte már, hogy emiatt csúszott el egy versenyen” – mondta Demeter, aki szerint egy Exatlonra vagy Ninja Warriorra hasonlító akadályfutás jöhet helyette. Ezt ugyan már megszavazták, de pontos információkat még nem tártak a versenyzők elé.

A 2024-es párizsi olimpia idején már 34 éves lesz, nem tudja, hogy meddig folytatja, de az biztos, hogy szeretne belekóstolni az új sportágba is. De a legfontosabb, hogy kijusson az olimpiára, hiszen legutóbb hiába szerezte meg elsőként a kvótát, végül nem ő, hanem Kasza Róbert utazhatott.

Ami a jövőjét illeti, 2020-ban beléphetett a honvédségbe katonasportolóként, ami rengeteg pluszt adott neki.

„A rendszerváltásnál megszüntetett sportszázadot 2017-ben újraindították és ez kettős életpályamodellt ad. Egyrészt a magyar honvédséget próbálják népszerűsíteni, mellette a sportolók katonai feladatokat is ellátnak, hogy aztán pályafutásuk befejeztével a honvédség felajánlja a kötelékben maradást.”

A teljes beszélgetést ITT tudja meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik