Szórakozás

Vastag Csaba a menyasszonyáról: Most nem azzal foglalkozom, hogy leigyam magam a sárga földig, inkább egymásnak szenteljük az időnket

Úgy érzi, mostanra már száz másik ember helyett is kibulizta magát.

Vastag Csaba a minap a Borsnak adott interjút, melyben elmondta, menyasszonya, Evelin mellett életmódot váltott: mióta együtt vannak, a fellépései után már nem szórakozóhelyekre siet, hanem haza a kedveséhez.

A magam részéről szerintem meg is elégeltem a szórakozást. Most nem azzal foglalkozom, hogy leigyam magam a sárga földig. Inkább egymásnak és a családunknak szenteljük az időnket.

– magyarázta az énekes, aki úgy érzi, mostanra már száz másik ember helyett is kibulizta magát.

Volt olyan korszaka az életemnek, amit nagyon nem lehetett higgadtnak nevezni. Mondjuk úgy, hogy annyit szórakoztam, amennyi száz másik embernek is elég lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik