Évtizedek óta fejjel lefelé van kiállítva a holland Piet Mondrian egyik műalkotása az Észak-rajna-vesztfáliai Műgyűjteményben – derült ki a múzeum csütörtöki sajtótájékoztatóján. A düsseldorfi múzeum kiállítással tiszteleg a geometrikus absztrakció világhírű képviselője előtt születésének 150. évfordulója alkalmából. A meglepő bejelentést a Mondrian.Evolution (Mondrian.Evolúció) című tárlat sajtótájékoztatóján tette Susanne Meyer-Büser kurátor – írja az MTI.
Az 1941-ben készült, New York City 1 című kép, amelyen függőleges és vízszintes irányban futó, egymást keresztező sárga, kék és piros ragasztószalagok láthatók, 1980 óta része az észak-rajna-vesztfáliai tartományi gyűjteménynek. Az absztrakt műnek egy szinte azonos, olajfestékkel készült testvérképe látható a párizsi Pompidou központban, ahhoz képest azonban a düsseldorfi kép Mondrian 1944-es halálát követően nem sokkal 180 fokkal elfordítva lett kiállítva – mondta el Susanne Meyer-Büser.
A kurátor szerint egy Mondrian stúdióját ábrázoló fényképen, amely nem sokkal a művész halála után készült, a New York City 1 úgy van elhelyezve egy festőállványon, hogy a csíkok pont úgy futnak a vásznon, mint a párizsi olajfestményen. Susanne Meyer-Büser szerint a ragasztószalagok felhelyezése, a letépett végek elhelyezkedése is arra utal, hogy a kép fejjel lefelé lóg a falon.
A düsseldorfi múzeum azonban nem tervezi, hogy megfordítja a művet, amely már így vált általánosan elfogadottá a művészettörténetben, márcsak azért sem, mert attól félnek, azzal esetleg sérülhetnek a már elöregedett ragasztószalagok.