Tudomány

Középkori csontvázakat találtak Walesben

A walesi Haverfordwest egyik áruháznál zajló építkezés során emberi maradványokat találtak a föld alatt – írja a Live Science. A temetőben lévő csontvázak több mint fele gyermekektől származik. A felfedezés egy már folyamatban lévő feltárás során született a St. Saviour’s Priory (Szent Megváltó-kolostor) nevű, 1256-ban alapított apátságnál.

Ez volt a város temetője, amely a 12. és a 16. század között népszerű temetkezési hely volt, nemcsak a szerzetesek, hanem a polgárság számára is

– nyilatkozta Fran Murphy a Dyfed Archaeological Trust régészeti szervezet vezetője.

A St. Saviour’s Priory Domonkos-rendi, azaz fekete szerzeteseiről volt ismert, akik sötét színű csuhájukban gyakran a nép közt elvegyülve hirdették a tanokat.  A csontvázak az akkori történelmi konfliktusokról mesélnek: nem egy holttesten az erőszak jelei fedezhetők fel, például szúrt sebek a koponyán. Murphy szerint ennek sok oka lehet, és a pontos válaszhoz további kutatómunka szükséges. Azonban tudható, hogy az 1400-as években egy walesi nemes, Owain Glyndŵr ostromolta a várost, így lehetséges, hogy ennek a konfliktusnak az áldozatait találták meg.

MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az ásatás során kriptákat is felfedeztek, valószínűleg egy pap földi maradványaira is rábukkantak. „A kezében egy ón tálat tartott, amely egy mintás tányér tetején helyezkedett el, ez hasonlít ahhoz a kegytárgyhoz, amelyet áldozáskor mutatnak fel.” – mondta a vezető régész.

A feltárás során több díszes csempe előkerült, ezek valószínűleg egy előkelőbb templom alapjául szolgáltak. A St. Saviour’s Priory a történelmi adatok alapján egészen a 16. századig létezett, amikor az ingatlant eladta a korona VIII. Henrik és a katolikus egyház elválása után. Murphy szerint a kolostor megszűnésekor (valamikor az 1500-as években) a mellette lévő másik templomot is lebontották.

Ahogy ez a korban jellemző volt, a templomok, apátságok nem feltétlenül önmagukban állt, hanem más komplexumok is helyet kaptak mellettük. Sokszor az egyházi létesítmények voltak egyben a kulturális központok is. Ez esetben sem volt ez másképp, a kolostor mellett kollégiumok, egy kórház, scriptoriumok (írásra és olvasásra szolgáló hely) és istállók helyezkedtek el. A most előkerült maradványok egy letűnt kor hétköznapjairól mesélnek.

(Szerző: Tabajdi Boróka.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik