„Minden egyes kérdésnél mérlegelni fogom, hogy ez mennyire kezeli a válságot, mennyire hat a városban élő emberekre és a városra, és ezek alapján fogom meghozni a döntéseimet. Ennek semmi köze a 2010-es kampányhoz” – mondta Székesfehérvár szocialista polgármestere.
Nem ért egyet
Warvasovszky Tihamér hozzátette: továbbra is tartja magát ahhoz a döntéséhez, amelyet akkor hozott, amikor nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot.
A politikus kiemelte: azért tartózkodott a hétfői szavazáson, mert nem ért egyet a gyes és a gyed időtartamának lerövidítésével.
Arra a kérdésre, hogy milyen büntetésre számít a második kiszavazása után, Warvasovszky Tihamér azt mondta: nem tudja, hogy mi fog történni. Ki fogja fizetni a büntetést, de amivel nem ért egyet azt nem fogja megszavazni – tette hozzá.
A székesfehérvári politikus a hétfői tartózkodása előtt május 11-én nemmel szavazott a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására. Emiatt – többi kiszavazó frakciótársával együtt – százezer forintos büntetést kapott.
Rossz gombot nyomtak?
A gyes és a gyed időtartamának lerövidítéséről szóló hétfői szavazáson – Warvasovszky Tihamér tartózkodása mellett – nemmel szavazott két szocialista képviselő is. Baja Ferenc és Deák Istvánné ezt követően azt mondták, hogy véletlenül rossz gombot nyomtak, egyet értenek a rövidítéssel.
Mesterházy Attila frakcióvezető a kiszavazást nem kívánta kommentálni, mint mondta, ez a frakció belügye.
A kiszavazások ügye szerepelt az MSZP-frakció hétfő délelőtti ülésén is. Az MTI információi szerint itt az MSZP-frakció arra kérte hétfői ülésén a párt országos elnökségét – és erről szavazott is -, hogy foglalkozzon a parlamenti „kiszavazások” ügyével.
A képviselőcsoport egységesen százezer forintra büntette Warvasovszky Tihamért, Karsai Józsefet, Farkas Imrét és Lamperth Mónikát, mert nem szavazták meg a 13. havi nyugdíj megszüntetését is tartalmazó nyugdíjtörvény május elején.
Az MSZP-ben téma a kiszavazás
Az MTI információi szerint az eset kapcsán vita bontakozott ki a frakció ülésén: többen sérelmezték, hogy prominens pártvezető nem vett részt a szavazáson.
A vita végül azzal zárult le, hogy a frakció megszavazta azt az indítványt, amely felkérte az elnökséget, tárgyalja meg a távolmaradások és a nemmel való szavazások ügyét.
Ezt a döntést az MTI-nek többen úgy értelmezték, hogy a frakciótagok szeretnék, ha további következménye lenne „a kiszavazásoknak”. Példaként azt említették, hogy akár a párt országos etikai bizottsága is vizsgálódhatna az ügyben vagy értesíthetnék a képviselőt delegáló helyi pártszervezetet is.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a frakciónak a pénzbírságon kívül nincs sok eszköze a képviselők szankcionálására.
