A Fidesz országos választmányának elnöke a rendezvényen felidézte: Szili Katalin “csúfos vereségét” azzal indokolta a szocialista kampánystáb, hogy a világgazdasági válság győzte le őket.
“Nem a világgazdasági válság verte meg Szili Katalint meg az MSZP-t olyan csúfosan Pécsett, hanem a pécsi emberek, akiket nem lehet tovább félrevezetni, nem lehet tovább manipulálni, nem lehet tovább – elnézést kérek a kifejezésért – hülyének nézni őket, pontosan tudják, milyen helyzetben vannak, mert a saját bőrükön lemérik. Mert olvasnak újságot, néznek tévét, hallgatnak rádiót, és ma már nem azok a régi szép idők vannak, amikor csak egyfajta hírt lehetett fújni, pontosan fel tudják mérni, hogy az ő problémáikat kik okozták, és kik azok, akik nem segítenek rajta”- fogalmazott Kövér László.
Az ellenzéki politikus bírálta, hogy az ország vezetése a legelesettebbeken próbál megtakarítani néhány tíz- vagy százmillió forintot. “Nem nagyon van már mélyebbre hova jutni” – mondta. A megszorító intézkedések mélyének nevezte az új ingatlanadót. Emlékeztette a gyűlés résztvevőit, hogy ezt már Horn Gyuláék kitalálták, de megvolt az oka, hogy miért nem vezették be. Kövér László szerint “Horn Gyuláékban az elvtársi tisztesség és a józan ész minimuma még ezekhez képest megvolt”.
Az ingatlanadót szimbolikusnak tartotta a fideszes politikus, amiben “benne van az egész gondolkodásmódjuk”. Az a helyzet – mondta -, hogy “ezek bérlővé, albérlővé akarnak bennünket tenni a saját hazánkban; koldussá, zsellérré, nincstelenné, kiszolgáltatottá szeretnének tenni bennünket a saját hazánkban”.
Medgyessy Péter már 2006-ban megmondta, hogy ők “szegénységpártiak”, de azt hittük, hogy ez nyelvbotlás a részéről – mondta a politikus.
Kövér László azt is kijelentette, hogy a következő, Fidesz által megnyert választás után mindenhez újra hozzá kell nyúlniuk, a rendvédelemtől kezdve az oktatáson, a családtámogatási rendszeren, az egészségügyön, a mezőgazdaságon át a honvédelemig.