Kultúra

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház, hogy ne kelljen bezárnia

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI
„Nagyobb nézői szerepvállalásra van szükség, most nem elég a részvétel és a taps.”

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken az MTI tudósítása szerint.

Béres Attila, a színház igazgatója elmondta, hogy november elsejétől a Kamara és a Játékszín zárva lesz az elszabaduló energiaárak miatt, minden előadást a Nagyszínházban és a Csarnokban tartanak meg.

Hozzátette, hogy a színházban jelenleg nincs fűtés és valószínűleg október végéig nem fognak távfűtést használni, novembertől pedig a kormány által előírt tizennyolc fokot fogják az intézményben tartani.

Decemberben két premierjük lesz, A miniszter félrelép és az Ének az esőben. A bérleteseket a változások nem érintik és a változtatások miatt biztosítottnak látják azt, hogy december 31-ig minden műsorra tűzött előadást meg tudnak tartani. Január elsejétől a színház alapításának 200. évfordulóját ünneplik, emiatt nem szeretnék, hogy az intézmény bezárjon a jövő évben.

A Miskolci Nemzeti Színház a Miskolci Színházbarátok Egyesületével és a Hódolván Tháliának alapítvánnyal közösen arra kéri a város lakóit és minden színházat szerető embert: a kétszáz évvel ezelőtti összefogáshoz hasonlóan segítsenek, hogy továbbra is nyitva maradhasson az intézmény. A színház működését a Hódolván Tháliának alapítványon és a jougyekert.hu weboldalon keresztül lehet támogatni. A színház igazgatója hozzátette, hogy folyamatosan tájékoztatni fogják az embereket, hogyan áll a gyűjtés, és ha elegendő összeg gyűlik össze januárra, akkor teljesen nyitva tart majd a színház.

Hozzátette, semmiképpen sem szeretné, ha bezárna az intézmény, így ha kevesebb pénz gyűlik össze, akkor őrlángon működnek tovább. Marien Orsolya, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének elnöke úgy fogalmazott:

Most nagyobb nézői szerepvállalásra van szükség, most nem elég a részvétel és a taps.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik