Élet-Stílus

Először szerepel ázsiai-amerikai személy a dolláron

Anna May Wong színésznő a negyeddollároson lesz látható.

Anna May Wong is látható lesz az új negyeddollárosokon, ezzel színésznő lesz az első az ázsiai-amerikai ember, aki rákerül az amerikai pénznemre – írja a Reuters.

Az amerikai pénzverde a jövő héten bocsátja ki az érmét, amelyen Wong a jellegzetes hajával és hosszú körmeivel szerepel. A közlemény szerint a színésznő szerepeltetésére az American Women Quarters Program keretében kerül sor.

Anna May Wong kemény munkája, elszántsága és tehetsége mellett kifejező gesztusaival is megragadta a közönség figyelmét, ezeket az elemeket szerettük volna megjeleníteni a fizetőeszközön

– mondta Emily Damstra, az érmes egyik tervezője.

Wong egyébként 1905-ben született Los Angelesben Wong Liu Tsong néven.

1919-ben, 14 évesen már statisztaszerepet kapott a Vörös lámpás című filmben, három évvel később viszont már a főszerepet játszotta el A tenger vámjaiban.

Karrierje során több mint 60 filmben vagy sorozatban szerepelt, de színházban is több darabban játszott, például Londonban vagy New Yorkban színházakban is játszott.

Anna May Wong 1961-ben halt meg Santa Monicában.

Az amerikai pénzverde korábban megformázott egy érmét Maya Angelou írónőről, polgárjogi harcosról, valamint Sally Ride-ról, az első amerikai nőről, aki az űrbe jutott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik