Belföld

Hová tűnt Gyurcsány?

Feltehetően pihen, sportol, a családdal tölti idejét és társadalmi-szociológiai fejtegetésekkel blogja hasábjait – a bejegyzésekből legalábbis ez derül ki. A bulvársajtó szerint ezekben a napokban Németországba utazott hosszabb pihenésre. A volt kormányfő internetes naplójában kutakodtunk: hogyan élte meg végnapjait és mivel tölti idejét most a „munkanélküli” miniszter- és pártelnök?

Gyurcsány Ferenc 2009. március 21-én jelentette be, hogy lemond a miniszterelnöki posztról. Korábbi blogbejegyzésében, március 18-án még úgy köszönt el: „No, drága Barátaim, tegyük a dolgunkat!” Szűkebb „rajongótáborának” két nappal később, 23-án szolgált magyarázattal: „Szívesen elmondtam volna Nektek már korábban is, miért kell ebben a helyzetben új kormányt alakítani. Szívesen elmondtam volna, mert sokkal tartozom Nektek. De a belső késztetést felülírta a felelősség, ami egy ilyen bejelentéshez kötődik. … Nehezen élném meg, ha elveszítenélek Benneteket. Láttam némi pityergést a kongresszuson, de pityeregni nem kell. Tudjátok, tenni kell a dolgunkat – ez egészen biztosan nem változott.”

Sokaktól kellett elköszönni

Március 28-án aztán a volt kormányfő a pártelnöki tisztségről is lemondott. Ezt így kommentálta: „A válsággal való küzdelem stabil kormánytöbbséget, új miniszterelnököt igényel, mindezt a lehető legkisebb időveszteséggel. … A pártelnökségről pedig elsősorban azért mondtam le, hogy semmi ne akadályozza az új kormány megalakulását és hitelességét. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Ha maradnék, veszélybe sodorhatnám a kormányt, ha megyek, sok embernek csalódást okozok.”

A kormányfő-választósdi napjaiban Gyurcsány még égett a tettvágytól: „Van elég dolog az országban és a baloldalon is. Aki tenni akar, az talál magának feladatot, márpedig én tenni akarok” – írta április 6-án. „Ezekben a napokban sokaktól kell elköszönni, közvetlen munkatársaktól éppúgy, mint vezetőtársaktól, politikai aktivistáktól, de ez az elköszönés nem jelent teljes elvonulást.”

Sport, buli és a család

(MTI)

(MTI)

Ezután több idő jut a magánéletre – nyugtatja meg naplója olvasóit az exkormányfő. „A következő pár hétben, pár hónapban többet fogok pihenni, olvasni, aludni és sportolni is. Ez utóbbira naponta legalább két órát fordítok. Ez már így volt az elmúlt egy hét legtöbb napján is. Különböző összeállításban egy-egy óra konditerem, úszás vagy futás teszi ki a napi penzumot. Ma kora reggel már túl voltam az egy óra úszáson és délután, ha végeztem, felmegyek a budai hegyekbe egy órát futni. Aztán több idő jut majd a családra is. … Most lehetőség lesz egy-egy hétre elutazni, csak kettesben is és a családdal is. Több időt tudunk együtt tölteni olyan barátokkal, akik nem egyszer nélkülözni kényszerültek bennünket.”

A Bajnai-kormány beiktatása után két nappal a blogbejegyzések tanúsága szerint Gyurcsány életében új korszak kezdődött. „Mostantól nem diktálom, hanem saját kezemmel írom a blogot. … Nyugodtan telt az első nap civilben. Tegnap délután Annát edzésre vittem, Tamással elmentünk szemüveget rendelni.” És jut idő a bulira is, természetesen az új kormányhoz közel álló szociálliberális ismerősökkel.

„Egyik barátunk súlyos autóbalesetből épült fel, és ennek örömére meghívta legközelebbi barátait, munkatársait egy italra, egy mostanában felkapottnak számító szórakozóhelyre, amely trendi, fiatalos keveréke a terasznak, kocsmának, bárnak, sok teremmel, zuggal. Döntően harmincas-negyvenes éveikben járó értelmiségiek gyűltek össze, a hagyományosan szociálliberálisnak nevezett világból. Nem politikusok, de politikához értők, elemzők, írók, ilyen-olyan közszereplők, na meg férjek, feleségek, kedvesek. Páran az előző, valamint az új kormány környezetéből. Mi más is lehetett volna a téma, mint az ország, a politika, a közélet.”

Titkos utazás

Megtudjuk azt is, hogy nem csalódott emberi kapcsolataiban: „Aki barát volt, az is maradt. És ugyanez igaz az intrikusokra, az ellenfelekre, az érdekből vagy kényszerből együttműködőkre. Szerintem ez így rendben van. E tekintetben nem ért semmilyen csalódás.”

A volt kormányfő utolsó bejegyzését május 19-re datálták. Május 20-án a Bors megírta: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára hosszú pihenésre ment, jobban mondva „elbújtak a világ szeme elől”. Állítólag két közös gyermeküket, Annát és Tamást látogatják meg Münchenben, ahol iskolába járnak. A legnagyobb titokban utaztak el, még legszűkebb környezetüknek sem adtak felhatalmazást arra, hogy elmondják, merre járnak. Az biztosra vehető, hogy június 15-ig hazajönnek, ekkor lesz ugyanis az adótörvények végszavazása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik