Szórakozás

Celeb vagyok, ments ki innen!: Molnár Nini sírva fakadt, miután megérkezett a táborba

Kocsis Tibor is elérzékenyült a mackóját ölelgetve.

A Celeb vagyok, ments ki innen! tegnap esti debütáló adásában először a piros csapat érkezett meg a táborba, így ők nézhették meg először, hol töltik majd a következő heteket.

Először a luxuslakosztályt fedezték fel, hamar eljutottak viszont a vizesblokkokhoz, ahol kiderült: zuhanyozni csak akkor tudnak, ha valaki egy hatalmas mókuskeréken tekerve gondoskodik a folyóvízről, a kis és nagyobb dolgaikat pedig voltaképpen pár méterre a társaik ágyaitól lesznek kénytelenek elvégezni.

Miután megemésztették a látottakat és elfoglalták az ágyaikat, Molnár Nini elérzékenyült, mondván, akkor tudatosult benne, hogy hetekig távol kell lennie a szeretteitől és a munkájától.

Azt hittem, hogy jobban fogom bírni. Lehet, hogy még az újdonság hatása, de tökre ilyen felkavaró érzések vannak bennem. Mégiscsak itt leszünk három hetet a szeretteinktől, a barátainktól, a munkánktól, meg mindentől távol

– mondta könnyek között Molnár, hozzátéve, várja a versenyt, de úgy érzi, nehéz lesz az első éjszaka.

A divattervező mellé Múcska Gergő és Kocsis Tibor is odaültek, hogy lelket öntsenek belé, a beszélgetés végén viszont az énekes is a könnyiet törölgette a maciját ölelgetve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik