Tudomány

Újabb faj tűnhet el a Földről az ember miatt

Michel Gunther / Biosphoto via AFP
Michel Gunther / Biosphoto via AFP

Az elmúlt években több milliárd rák tűnt el a Bering-tengerről, ezért a történelem során először idén lefújták a jeges-tengeri pókok halászatát Alaszkában. A Bristol-öbölben élő királyrákok halászatát immáron második alkalommal fújják le – írja a CNN.

Az Alaszkai Halászati Tanács és a Csendes-óceáni Halászati Irányítási Tanács múlt héten bejelentette: a Bering-tengerben a jeges-tengeri pókok populációja a halászati szezon elindításához szükséges szám alá csökkent. Számügyileg ez annyit jelent, hogy

míg 2018-ban 8 milliárd felett volt a jeges-tengeri pók populációjának száma, ez 2021-re 1 milliárd alá csökkent.

A populáció csökkenésének okai között nagy részt tesz ki a túlhalászat. Mark Stichert, egy állami szervezet szakértője szerint a probléma, hogy több rákot halásztak ki az óceánokból, mint amennyit természetes úton pótolni tudtak, évek óta csökkenti az állományt. Elmondása szerint a 2021-ben és 2022-ben végzett felmérések között az ivarérett hím jeges-tengeri pókok száma mintegy 40 százalékkal csökkent, és becslések szerint 20 millió kilogramm maradt az egész Bering-tengerben. Bár soknak hangzik, a szakértő szerint ez drámai csökkenést jelent.

A szakértő szerint néhány apró, fiatal hópehelyrák azonban megjelent a rendszerben, ami jó hír. Ezeknek legalább három-négy évbe telhet, mire elérik az ivarérettséget, és hozzájárulnak a populáció újbóli növekedéséhez. Ezt azonban nehezíti, hogy az elmúlt években egyre melegebb az északi terület időjárása is. Michael Litzow, a NOAA Fisheries laboratóriumának igazgatója a lapnak elmondta,

bár a túlhalászás is komoly károkat okozott, az ember okozta éghajlatváltozás is jelentős tényező.

A királyrákok és a jeges-tengeri pókok jellemzően hidegvízi fajok, és túlnyomórészt olyan területeken fordulnak elő, ahol a víz hőmérséklete 2 Celsius-fok alatt van. Az óceánok felmelegedésével és a tengeri jég eltűnésével az Alaszka körüli óceánok egyre barátságtalanabb környezetté válnak a fajok számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik