Élet-Stílus

Aggódik a bíró, hogy az egyik esküdt flörtöl a kormányzó elleni emberrablási ügy vádlottjával

A vádlott talán reagált az esküdt mosolyaira, talán csak a cukorkának örült.

Az ügyészek szerdán tartottak attól, hogy egy női esküdt láthatóan mosolygott a három bíróság előtt álló férfi egyikére, akit a Gretchen Whitmer michigani kormányzó 2020-as elrablási kísérletével összefüggésben vádolnak. A bíró, Thomas Wilson osztotta az aggodalmukat, és azt mondta, kiemelten figyel az esküdtre, mert a mosoly nem lehetett a tanúvallomásra adott reakció – írta az AP.

A New York Times újságírója, Ken Bensinger a Twitterén azt írta, hogy a szemkontaktust is észrevették mind az ügyészek, mind a bíró, mind a védelem, de utóbbi szerint csak véletlenről van szó.

A bíró azt mondta, nem tudja, mennyi tárgyalást vezetett le, de ilyet még sosem látott.

Láttam, hogy közvetlenül az ügyfelére néz, és hogy hányszor mosolyodik el. Láttam a mosolyt arcán. Nem hatalmas mosolyokról van szó, hanem inkább apró vigyorokról

– mondta Wilson.

Az esküdt a 24 éves Paul Bellarra nézett, aki egy paramilitáris csoport, a Wolverine Watchmen tagja volt. Bellart Joe Morrisonnal és Pete Musicóval együtt terrorcselekmény anyagi támogatásával vádolják. Együttműködhettek Adam Foxszal és társaival, akiket elítéltek Whitmer elrablásának kísérletében, de nem volt konkrét szerepük benne.

Bellar állítólag reagált a flörtre, ő is mosolygott és gesztikulált, ökölbe zárt kezét rázta az esküdt felé.

De Bellar ügyvédje, Andrew Kirkpatrick szerint félreértésről van szó. Ügyfele nem az esküdtnek rázta a kezét, hanem mert Skittles volt benne. A vádlott izgatott volt, mert az ügyvéd adott neki a cukordrazséból a szerdai születésnapja alkalmából.

Talán kedveli őt az esküdt. Talán nem kedveli. Nem lehet megmondani, hogy egy esküdtnek mi jár a fejében, pontosan mit csinál vagy mit gondol

– így Kirkpatrick. Musico ügyvédje, Kareem Johnson szerint a flörtölésről szóló megjegyzések nem többek, mint „szexisták”.

Ő egy esküdt, amelyben mindkét fél beleegyezett. Ítélkeznie kell a tanúk és a vádlottak felett. Muszáj idenéznie

– reagált az ügyre Johnson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik