Sport

Hetedik meccs dönt a Keleti elődöntőben

A Washington Capitals 2-1-re legyőzte a New York Rangerst a tengertúli profi jégkorongligában, így 3-3-ra áll a párharc.

A hazai Capitals már két perc után előnybe került, ugyanis Oveckin mattolta Lundqvistot. Az első játékrész folytatásában újabb gól nem született, így egygólos előnnyel fordultak a középső etapra a felek, ahol megismétlődött az első húsz perc forgatókönyve: újabb washingtoni lövés, újabb gól, melynek elkövetője Chimera volt.

A negyedik és egyben továbbjutást érő győzelméért hajtó Rangers hiába próbálkozott a gólszerzéssel, nem jött össze nekik, egészen a harmadik harmadik, amikor is Marian Gaborik lőtte a pakkot Holtby mögé. Ez a találat azonban csak a szépítésre volt elég, főleg úgy, hogy a mérkőzés utolsó percében született.

A Capitals győzelmével 3-3-ra áll a párharc, így szombaton az utolsó, hetedik találkozó dönti el azt, ki nézhet farkasszemet a főcsoportdöntőben a Philadelphia Flyers-zel.

A New York és a Washington is hetedik meccses győzelemmel került be az elődöntőbe: a Rangers az Ottawa Senatorst búcsúztatta 4-3-mal, míg a Capitals a bajnok Boston Bruinst.

Eredmény – NHL, rájátszás, elődöntő

Washington Capitals – New York Rangers 2-1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik