Sport

Ők kápráztatják el a nagyérdeműt Ottawában

Csütörtökön nyilvánosságra hozták annak az 54 jégkorongozónak a nevét, akik részt vesznek a 2012-es NHL All Star-gálán.

Mivel a kanadai főváros, Ottawa ad otthont a szezont kettévágó hétvégének (január 29-én lesz a főmérkőzés), így nem meglepő, hogy a szurkolói szavazatok alapján a kezdő hatosba négy Senators-játékos is bekerült. Közülük Daniel Alfredsson kapta a legtöbb voksot.

A hokisokra november 14-e óta lehetett leadni a szavazatokat az NHL hivatalos honlapján, a z első hatot a drukkerek állították össze, míg a maradék 48 játékost január 12-én csütörtökön nevezték meg. 24 csatár, 12 védő, 6 kapus és 12 fiatal lesz ott a rendezvényen. Az újoncoknak idén sem rendeznek külön mérkőzést, hanem elosztják őket a csapatokban, a két leendő csapatkapitány január 26-án nevezi majd meg az összeállításokat.

Az idei lesz az 59. All Star-mérkőzés, melyre először kerül sor Ottawában. A kanadai főváros csapata 20 éve csatlakozott a profiligához, a csarnokban pedig az elmúlt években már rendeztek Stanley Kupa-döntőt, két draftot valamint egy junior-világbajnokságot is. Legutóbb 2009-ben látogatott el a gálaműsor Kanadába, 2009-ben az akkor a centenáriumát ünneplő Montreal volt a házigazda.

Az NHL All Star-gálán résztvevő jégkorongozók névsora
Csatárok: Daniel Alfredsson, Jason Spezza, Milan Michalek (Ottawa Senators), Corey Perry (Anaheim Ducks), Tyler Seguin (Boston Bruins), Jason Pominville (Buffalo Sabres), Jarome Iginla (Calgary Flames), Marian Hossa, Patrick Kane, Jonathan Toews (Chicago Blackhawks), Jamie Benn (Dallas Stars), Pavel Datsyuk (Detroit Red Wings), Mikko Koivu (Minnesota Wild), John Tavares (New York Islanders), Marian Gaborik (New York Rangers), Claude Giroux (Philadelphia Flyers), Evgeni Malkin (Pittsburgh Penguins), Logan Couture (San Jose Sharks), Steven Stamkos (Tampa Bay Lightning), Phil Kessel, Joffrey Lupul (Toronto Maple Leafs), Daniel Sedin, Henrik Sedin (Vancouver Canucks), Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals)
Védők: Erik Karlsson (Ottawa Senators), Dion Phaneuf (Toronto Maple Leafs), Zdeno Chara (Boston Bruins), Brian Campbell (Florida Panthers), Ryan Suter, Shea Weber (Nashville Predators), Dan Girardi (New York Rangers), Kimmo Timonen (Philadelphia Flyers), Keith Yandle (Phoenix Coyotes), Alex Edler (Vancouver Canucks), Dennis Wideman (Washington Capitals), Dustin Byfuglien (Winnipeg Jets)
Kapusok: Tim Thomas (Boston Bruins), Jimmy Howard (Detroit Red Wings), Jonathan Quick (Los Angeles Kings), Carey Price (Montréal Canadiens), Henrik Lundqvist (New York Rangers), Brian Elliott (St. Louis Blues)
Újoncok: Luke Adam (Buffalo Sabres), Justin Faulk (Carolina Hurricanes), Gabriel Landeskog (Colorado Avalanche), Ryan Johansen (Columbus Blue Jackets), Ryan Nugent-Hopkins (Edmonton Oilers), Craig Smith (Nashville Predators), Adam Henrique, Adam Larsson (New Jersey Devils), Colin Greening (Ottawa Senators), Sean Couturier (Philadelphia Flyers), Matt Read (Philadelphia Flyers), Cody Hodgson (Vancouver Canucks)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik