Kultúra

Meghalt A majmok bolygója színésze, Austin Stoker

ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP
ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP
A trinidadi származású amerikai színész éppen kilencvenkettedik születésnapján halt meg.

92 éves korában meghalt Austin Stoker trinidadi-amerikai színész, aki olyan filmekben játszott, mint A majmok bolygója-franchise, a Machete Joe vagy a Két gyilkos, egy áldozat. A Deadline információi szerint a férfi a Los Angeles-i Cedars Sinai kórházban hunyt el okbóber 7-én – épp a születésnapján – a szerettei körében veseelégtelenség miatt. Robin Stoker, aki 43 évig volt a színész felesége Facebookon emlékezett meg férjéről, akit élete szerelmének nevezett.

Stoker már 11 évesen színészkedett, majd alig 16 évesen egy táncos társulattal New Yorkba ment, és Broadway-darabokban játszott. Kötelező katonai szolgálata után mozi-és tévéfilmekben is megvetette a lábát. 1973-ban A majmok bolygója 5-ben tűnt fel, két évvel később már főszerepet játszott Pam Grier mellett a Sheba, édes! című filmben, még ugyanabban az évben a folytatta A majmok bolygója-univerzumban tett útját, a hangját adta ugyanis a Return to the Planet of the Apes című animációs sorozathoz. Egy évvel később szerepet kapott John Carpenter klasszikusában, A 13-as rendőrőrs ostromában.

Stoker egészen haláláig aktív volt, utolsó filmjét, a Give Till It Hurts-öt idén szeptemberben mutatták be, ebben egy papot játszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik