Sport

Hiába várták október 11-ét a hoki szerelmesei

nhl lockout (nhl lockout, )
nhl lockout (nhl lockout, )

Csütörtökön kezdődött volna a tengerentúli profi jégkorongliga alapszaka, azonban a bérvita miatt egyelőre bizonytalan, mikor nyitják az idényt az NHL-ben.

Az amerikai sportok szerelmesei az elmúlt évben már hozzászokhattak a játékossztrájk menetéhez, hiszen tavaly nyáron az amerikaifutballisták és a kosarasok sem tudtak egyezségre jutni az NFL-lel és az NBA-jel a pénzelosztást illetően, most pedig ugyanezt teszik a jégkorongozók, mivel a kollektív szerződésük, mely a teljes liga működését biztosítja, szeptember 15-én lejárt, az új kontraktust illetően pedig máig nem született megállapodás.

Így két idény alatt mindhárom nagy sportág rövidebb-hoszabb szünetet tartott, aminek, valljuk be, van pozitív oldala is: mivel hosszú távú kontraktusok születtek a megbeszélések után – az NBA és az NFL 10 évre bebiztosította magát –, így legalább most évekre elfelejthetjük, mi is az a bizonyos lockout…

Másrészt igazi sztárok teszik át ilyenkor székhelyüket Európába, persze ennek a klubtulajdonosok nem igazán örülnek, elvégre ki szeretné meghatározó játékosait úgy visszafogadni, hogy az EBEL-ben vagy a KHL-ben megsérült.

Mégis emellett döntenek a hokisok, hiszen az alapszakasz teljes törlése miatt alapozni nemigen tudtak, maximum erősíteni vagy egyedül gyakorolni, de a társakkal való korongos edzést el lehet felejteni. Aztán ha egyszer mégis megszületik az új kollektív szerződés (CBA), akkor irány Amerika vagy Kanada, és helyt kell állni az NHL-ben, mivel minden klubtulajdonos Stanley-kupát szeretne nyerni idény végén.

Alekszandr Ovecskin, Pavel Datsjuk, Jevgenyij Malkin, Jaromir Jagr vagy John Tavares. A legnagyobb nevek a távozók közül, és kétségtelenül, ha csak rövid időre is, de igazi NHL-menők kergetik a pakkot most Európa legerősebb bajnokságaiban.

De hogy számszerűsítsük is, miről, illetve mennyiről folyik szó: 3,3 milliárd dollárról, ugyanis ennyi az NHL éves bevétele. Ezt szétszabdalják, mint egy finom tortát, és persze mindenki a legnagyobb szeletet szeretné megkaparintani. Egyelőre a hokisok markolják a legtöbbet, hiszen 57 százalékot tesznek zsebre ebből az összegből, a tulajdonosok pedig szeretnék ezt csökkenteni.

Az álláspontok azonban nem igazán közelednek egymáshoz, így minden bizonnyal október 25. előtt nem láthatunk NHL-meccset. A legfrissebb hírek szerint pedig szerdán hajnalban fejeződött be egy tárgyalás a játékos-szakszervezet és a liga képviselői között, ám mivel e cikk születésének pillanatában sem áll ott a felek aláírása a lap alján, így folyamatosan csak tolódik a határidő… 

Persze abban nem bízhatunk, hogy mindenki örülne a rajtnak, elég, ha csak a 2004–2005-ös idényre gondolunk: legutóbb akkor tartott lockoutot az NHL, viszont akkor a teljes szezont törölték, amikor 10 hónap és hat nap után is csak vitáztak a pénzekről. Így került anno a Ferencvárosba Jason Strudwick és Rob Niedermayer.

Korábban csak kétszer állt a liga sztrájk miatt, 1992-ban tíz napig, és az 1994–1995-ös idényben három hónapig, egy hétig és három napig. Talán most rövidebb lesz ez az idő…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik