Belföld

Feljelentést tett a Mi Hazánk a nemzetbiztonsági bizottságból a Magyar Nemzetnek történt szivárogtatás miatt

A Magyar Nemzet csütörtökön saját értesülésre hivatkozva írt arról, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága csütörtöki zárt ülésén elrendelte az ellenzéki pártok amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot. A lap azt írta, a bizottság zárt ülésein a következő hetekben folyamatosan vizsgálják majd az ügyet.

Kapcsolódó
Amerikai pénz és az ellenzék: kampányt még nem papíroztak le Magyarországon úgy, mint most
Csaknem kétmilliárd forint támogatás érkezett Márki-Zay Péter mozgalmához az elmúlt hónapokban, de hogy ezt a pénzt pontosan kik adták össze, nem tudni. És nem ez az egyetlen ismeretlen tényező az ellenzék kampányában.

A Mi Hazánk pénteken közleményben jelezte, hogy véleményük szerint gátlástalanság volt a zárt ülés egyes adatait kiszivárogtatni a kormányközeli lapnak. A párt szerint teljes nyilvánosság előtt kellene vizsgálni

a Márki-Zay Péter által beismert kampányfinanszírozási törtvénysértést, illetve a Facebook szerepét, hiszen a külföldi érdekcsoportok beavatkozása a magyar választásokba nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, de fel kellene tárni a másik oldalon a CÖF-CÖKA, illetve a Kövess minket 2022 Kft. és hasonló fedőszerveik milliárdos kampányköltéseit és forrásaikat is.

A párt alelnöke, Novák Előd – aki egyébként szeretett volna részt venni a bizottság ülésén, de ezt a kormánypárti többség nem tette ezt lehetővé – feljelentést tett minősített adattal visszaélés és hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik