Gazdaság

Merkel megérti, de nem tartja szerencsésnek a válságadót

A német kancellár megérti a magyarországi válságadó bevezetésének mozgatórúgóit, de nem tartja szerencsésnek azt- mondta a magyar köztársasági elnök Berlinben.

Egyebek között erről tájékoztatta a magyar újságírókat a Berlinben tartózkodó Schmitt Pál államfő, aki szerdán német kollégája, Christian Wulff mellett találkozott Angela Merkellel is.

Az államfő szavai szerint Angela Merkel úgy értékelte, hogy a német vállalatokat is érintő válságadó nem szerencsés. Átmenetileg el tudja azt fogadni, ugyanakkor nézete szerint az adó azt a veszélyt foglalja magában, hogy hosszú távon több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

A magyar államfő a kancellár előtt megerősítette, hogy ezen a téren nincs diszkrimináció, a válságadó magyar cégeket is sújt, és az intézkedés csakis egy átmeneti időszakra segítheti a magyar gazdaság talpra állását.

A mintegy harmincperces találkozót az államfő rendkívül baráti hangvételűnek értékelte. Elmondta: Merkel kancellár kiemelte, hogy jó viszonyt ápol és az Európai Néppárt rendezvényein rendszeresen találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki május elején hivatalos kormányfői látogatást tesz Németországban. Előkészületben van Angela Merkel magyarországi látogatása is, arra azonban minden bizonnyal a második félévben kerül sor.

A magyar államfő köszönetet mondott a Magyarországgal szembeni bizalomért, és ennek kapcsán azért, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is német cégek – köztük legutóbb a Daimler – magyarországi beruházások mellett döntöttek.

Schmitt Pál tájékoztatta a kancellárt az alkotmányozás folyamatáról és a szomszédsági politikáról, mindenekelőtt a szlovák-magyar viszonyról és ennek kapcsán a kettős állampolgárságról. Tájékoztatta továbbá Angela Merkelt a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek – köztük a német kisebbség – helyzetéről, illetve jogairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik