Tudomány

Mozgásba lendült az első, európai viharciklon

Erőteljes ciklogenezis zajlik Izland közelében, a következő órákban a ciklon középpontjában további erős nyomássüllyedés várható, ez lehet az első viharciklon az idei őszi-téli szezonban – írja az Időkép.hu. A ciklon melegfrontja kedden a délelőtti órákban elérte a Skandináv-félszigetet, hosszan elnyúló hidegfrontja pedig a Brit-szigeteket.

A viharciklon hazánk időjárására nem lesz hatással, Európa északi-északnyugati részén okoz majd erősen szeles, gyakran csapadékos időt.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint itthon sok napsütésnek, zömmel száraz időnek örülhetünk a héten, a szél is lassan megnyugszik. Kedden többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Néhány helyen futó zápor kialakulhat. Az északnyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható. Késő este 7, 11 fok valószínű.

Szerda hajnalban pára, köd, rétegfelhőzet is képződhet, a napközben megvastagodó fátyolfelhőzet időnként szűrheti a napsütést. Csapadék nem lesz, a déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban általában 4, 9 fok várható, több helyen lehet talajmenti fagy, az északi szélvédett völgyekben gyenge légköri fagy is. Délután 16 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik