Élet-Stílus

Nyerő Páros: Hódi Pamela elsírta magát, mert Megyeri Csilláék miatta kerülhetnek veszélyzónába

A táncos produkciók pontozásánál máshogy gondolkodott, mint a többiek.

A Nyerő Páros tegnap esti adásában táncos feladatban kellett bizonyítaniuk a pároknak. A produkciók végén a pontozás szinte kivétel nélkül szimpátia szerint ment, egyedül Hódi Pamela értékelt ahhoz mérten, mennyire tartotta jónak a többi előadást. Tóth Bencével ellentétben ő nem a szövetségeseiknek, Megyeri Csillának és Molnár Zsoltnak adta a legtöbb pontot, hanem Törőcsik Daniéknak.

Megyeriék végül az utolsó helyen végeztek, így felmerült, hogy akár veszélyzónába is kerülhetnek.

Amikor a párok visszatértek a villába, Tóth Bence azt mondta a kedvesének, nem haragszik rá, hiszen megbeszélték korábban, hogy az ilyen jellegű produkciókat szívből pontozzák, de hozzátette: Hódinak fel kellett volna ismernie, hogy taktikai szempontból a szövetségeseiket kellett volna az első helyre tennie.

Hódiék ezután félre is hívták Megyeriéket, hogy tisztázzák a helyzetet. Tóth Bence biztosította arról a párt, hogy az elkövetkezendő napokban azon lesz, hogy bent tartsa őket a versenyben, Megyeri Csilla viszont látszólag nem volt nyitott az ajánlatára.

Én már nem akarok így izélgetni, mindegy. Nem akarom ezt túltaktikázni. Itt is taktikáztam, aztán nézd meg, utolsók lettünk! (…) Ez egy full szimpátiaszavazás volt

– mondta Megyeri Hódira mutatva.

Molnárék ezt követően a saját szobájukba mentek, Hódi Pamela pedig elsírta magát a bűntudata miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik