Nagyvilág

Macronék jobban megdolgoztatnák a franciákat, a terv előrehozott választáshoz is vezethet

tephane FERRER / Hans Lucas / AFP
tephane FERRER / Hans Lucas / AFP
A francia elnök ígéretéhez híven 62-ről 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, de a közvélemény-kutatások szerint ezt az emberek nagy többsége, 70-80 százaléka nem támogatja. Az indítvány mellett teljesen racionális nemzetgazdasági érvek szólnak, az ellenzők szerint viszont ezzel tovább nőne a munkanélküliség. Egyelőre egyeztetés van a javaslatról, de Macron szeretné, ha mielőbb szavaznának róla. Ha az ellenzéki többségű nemzetgyűlés nem fogadja azt el, az sem kizárt, hogy előrehozott választások lesznek.

Az Európai Unió államai közül jelenleg Svédországban és Franciaországban a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár, 62 év, de lehet, hogy már nem sokáig. Emmanuel Macron ugyanis elővette régóta fiókban őrzött 2017-es választási ígéretét, miszerint 65 évre emelné azt. A francia államra – válság ide vagy oda – óriási terhet ró a nyugdíjak kifizetése, a nyomást pedig szerinte csak úgy lehetne enyhíteni, ha az emberek tovább dolgoznának.

A kormány már évek óta próbálja napirendre venni a kérdést. Amikor három évvel ezelőtt Macron újfent belengette a változtatást, több hetes tüntetéshullám indult. Végül az egyre kellemetlenebbé váló helyzetet a koronavírus oldotta meg, mert országos zárlatot kellett elrendelni. Így a demonstrációknak is vége szakadt, igaz, a javaslat sem került végül a parlament elé.

A kormány visszatérő érvei szerint fenntarthatatlan, ha az európai országokhoz, versenytársakhoz képest három évvel korábban mennek nyugdíjba a franciák. Az eurózónában 65 év körül van az átlagos nyugdíjkorhatár, míg Dániában, Görögországban és Olaszországban 67 éves kor előtt nem lehet normál esetben nyugdíjba vonulni.

Mohamed Badra / EPA / MTI Emmanuel Macron államfő kormányülésen a párizsi Elysée-palotában 2022. augusztus 24-én.

A probléma azért is összetett, mert Franciaországban a munkahét nem 40, hanem jellemzően csak 35 órás: egy 2018-as OECD-tanulmány szerint a franciák – a gyerekekkel és a nyugdíjasokkal együtt – átlagosan 630 órát dolgoznak évente, míg a németeknél ugyanez a szám 722 óra egy főre vetítve. Ez a magas munkanélküliségi rátával is magyarázható. Az Eurostat augusztusi adatai szerint 7,3 százalék Franciaországban a munkanélküliek aránya – az uniós átlag 6,6 százalék –, ami több mint 2,2 millió munkanélkülit jelent. A kritikusok szerint viszont ha százezrek maradnának munkában 62 éves koruk után is, azzal a fiatalok elől vennék el a pozíciókat.

Macron azzal is érvelt már korábban, hogy a rendkívül nagyvonalú társadalmi modellt – ezzel a különböző támogatási formákra utalt – csak úgy engedheti meg magának az állam, ha sikeres marad a nemzetközi piacon is, és az emberek többet dolgoznak. Ráadásul ahogy a társadalom öregszik, úgy rónak egyre nagyobb terhet a költségvetésre a nyugdíjak Franciaországban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2027-re 10 milliárd eurós, 2032-re pedig 20 milliárd eurós lenne a nyugdíjkassza, amit az adókból vagy állami kölcsönből kellene állni.

Kisebb zavar a kormányban

Múlt szerdán huszonegyed magával ült le az elnök tárgyalni az Élysée-palotában a reform részleteiről. Több forgatókönyv is felmerült, a döntéshozók végül amellett döntöttek, hogy heteken belül konzultációt indítanak a nyugdíjkorhatár emelését határozottan elutasító szakszervezetek és ellenzéki pártok vezetőivel, majd 2023 januárban szavaznak is róla a parlamentben.

Ha a javaslat átmenne, az 2023 júliusában életbe is lépne.

A Le Monde értesülései szerint komolyabb vita is kialakult, egyesek szerint ugyanis egy ilyen reformot nemhogy most, de békeidőben is nehéz lenne átverni a társadalmon. Az elnök azonban azzal érvelt, hogy elnöki kampányában is beszélt a nyugdíjreform szükségességéről, amikor azt ígérte, hogy 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjminimumot pedig 1100 euróban állapítják meg.

Ezzel kapcsolatban sem volt teljes az egyetértés, François Bayrou, a centrista MoDem párt vezetője, Macron szövetségese azt mondta neki:

úgysem emlékszik már senki, mit ígértél a kampányban.

Persze a tét nagyobb, mint az ígéretek betartása, a gazdasági stabilitás forog kockán.

70-80 százalék a javaslat ellen

A francia elnök elképzelése azonban hiába indokolt nemzetgazdasági szempontból, így sem kerülhette el, hogy szinte azonnal népharag zúduljon rá, és hogy tüntetések kezdődjenek. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a munkanélküliségi ráta már most is az egekben van, amin a nyugdíjkorhatár megemelése csak rontana. Sokak úgy érzik, hogy Macron háborút indított a nép ellen, a közvélemény-kutatások szerint 70 és 80 százalék közötti azoknak az aránya, akik szerint nem lenne szabad megbolygatni a nyugdíjrendszert.

Philippe Martinez, az Általános Munkaügyi Szövetség (CGT) vezetője a sajtónak arról beszélt, aberrációnak érzik a nyugdíjkorhatár megpiszkálását, amikor ennyi munkanélküli van az országban. Szerinte inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a megélhetési válságot enyhítse a kormány. Mathilde Panot, a baloldali La France Insoumise parlamenti vezetője a Twitter-oldalán azt írta, „ha az elnök szociális háborút indít a nép ellen, akkor minden rendelkezésre álló eszközünkkel fel fogunk lépni ellene.”

A javaslat olyannyira kiverte a biztosítékot az embereknél, hogy az elnök áprilisi újraválasztása óta a szakszervezeteknek most először sikerült tömegeket mobilizálnia, és múlt csütörtökön a tanárok, valamint a tömegközlekedési dolgozók is az utcára vonultak országszerte, több mint 200 helyszínen. A nyugdíjreform elvetése mellett béremelésért és az infláció ellensúlyozásáért tüntettek. Közel sem voltak azonban akkora létszámban az utcákon, mint a 2020-as nagy megmozdulásoknál.

Martin Noda / Hans Lucas / AFP A CGT szakszervezet aktivistái a kormány nyugdíjpolitikája ellen tartott országos sztrájknapon Párizsban 2022. szeptember 29-én.

Ebből még bármi kisülhet

Macronék is tisztában vannak vele, hogy népszerűtlen intézkedésről van szó, ettől függetlenül bíznak a társadalmi felelősségvállalásban. Az egyik, neve elhallgatását kérő, miniszter ezt így fogalmazta meg:

Nem ismerek senkit, aki többet akarna dolgozni, de olyat sem, aki azt gondolja, hogy nem kell majd többet dolgoznia.

Nem könnyíti meg azonban a politikai vezetés dolgát, hogy Macronék nyáron elvesztették a többségüket a nemzetgyűlésben, ami miatt nagyon nehéz lesz átültetni a gyakorlatba a társadalmat megosztó törvényt. Olivier Dussopt munkaügyi miniszter ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy ha az ellenzéki pártok összefogással leszavazzák a nyugdíjreformot, Macron feloszlatja a parlamentet, ami időközi választásokat jelentene.

Megtehetnék azt is, hogy kerülőúton fogadják el a javaslatot. A francia alkotmány alapján ugyanis egy tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt. Egy ilyen lépést azonban könnyen értelmezhetne úgy a lakosság, hogy a kormány rájuk akarja erőltetni akaratát, aminek a látszatát egyelőre a kabinet is el akarja kerülni.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik