Az osztály, Csányi osztályfőnök úrral, Csőke igazgató úrral és a barna trottőrcipős Vértes földrajztanárnővel együtt a Lajos-forrásnál tett kirándulás után vélhetően hazatért a városba. Bereményi Géza és Cseh Tamás Tanulmányi kirándulás című dalából így is érdekes részleteket ismerhetünk meg egy ’962 elején lezajlott túráról, ha pedig a fiúkból álló osztály maradt, és megszállt volna a Ságvári Endréről elnevezett turistaházban, akkor minden bizonnyal azt is tudnánk, hogyan telt az éjszakájuk…
A lajosforrási turistaházról a Fortepan is őriz felvételeket a szocializmus időszakából. A masszív, alpesi stílusú épület, a Dreher család egykori vadászkastélya azonban már a ’30-as évektől ott áll a fák között. Az államosítás után a természetjáró dolgozók menedéke lett, Kónya Lajos Kossuth-díjas költő így köszöntötte 1953-as megnyitása után: „A lóversenyistállók gőgös ura, a pöffeszkedő Dréher sörgyáros »őméltósága« tilalmazott cézári birtoka voltál a múltban, s most újra a miénk, végre mindenkié vagy, minden szabad emberé, ki ízes levegőre szomjaz az épülő ország szebb ege alatt!”
Turistaház, menedékház, kulcsosház. Számtalan formában és színvonalon nyújtottak és nyújtanak szállást a bakancsos turistáknak. A menedék- vagy kulcsosházak szerényebb körülményeket biztosítanak, és itt a vendégeknek illik vigyázni a rendre. A turistaházakban van személyzet, takarítás, elsősegély, nem egyszer büfé, esetleg étterem is. A legtöbb menedékházat a hegyekben, erdős vidékeken találjuk.
Amikor a hangulatukról, a vonzerejükről kérdezünk kirándulókat, óhatatlanul a komolyabb szálláshelyekhez képest olcsó árak kerülnek elő, de azért más is. Az erdei kunyhóknál, a sátrazásnál biztonságosabbak és kényelmesebbek ezek a helyek, a hoteleknél viszont természetesebb, nomád viszonyokat remélhet a belépő – és ez manapság nem kevés. Vannak, akik nem is szeretnek annyira az erdőben bóklászni, de elkísérik a családot vagy a barátokat a hétvégére, mert a menedékház sajátos hangulatát, ízeit viszont szeretik, és amíg a többiek az ösvényeket róják, addig ők elolvasgatnak a teraszon vagy pihennek a rönkpadokon.
Azt már láttuk feljebb, hogy a világháború után államosított villákat alkalomadtán turistaszállássá alakították, de a történetük ennél jóval korábbra nyúlik vissza. A természetjárás, a hegymászás a múlt századforduló idején vált nagyobb tömegeknek is elérhetővé. Pedig a turistákat eleinte nem látták szívesen az erdei utakon, mondván, elriasztják a vadat. Az általuk létrehozott egyesületek kezdtek azután házak építésébe. Sokszor eldugott, a főutaktól messze eső helyeken is komoly, igényes épületeket húztak fel, nem kis megpróbáltatások árán. Egy korábbi cikkünkben említettük is már, hogy az 1920-as években Galyatetőn megépült menedékházhoz a munkások úttalan utakon, nem egyszer a hátukon hordták fel az anyagokat.
A 19. században megalakult Magyar Turista Egyesület első menedékháza Dobogókőn épült meg. Dobogókő nevét abban az időben, azt írják vadászegyesületi lapok, egy-két vadászon kívül nem ismerte senki, de általában
a főváros közönségének sejtelme sem volt arról, hogy alig pár órányira otthonától, milyen természeti kincsek rejlenek a völgyek mélyén és a hegyek ormain.
A dobogókői házhoz egy egyesületi tag ajánlotta fel a telkét, és 1898 nyarán nagy ünnepségek közepette fel is avatták a báró Eötvös Lorándról elnevezett menedékházat. Dobogókő – szép fekvése mellett – ezért is áll előkelő helyen a fővárosi kirándulók listáján: a neve több mint száz éve szerepel nagyon sok család történeteiben.
Az ezt követő évtizedekben sorra épültek a más-más méretű, komfortfokozatú és tulajdonviszonyú helyek. Közülük többnek kalandos építéstörténete van, máshol érdekes eseményeket jegyeztek fel a kortársak. Képtelenség a sok-sok ház mindegyikéről megemlékezni, válasszunk ki találomra néhányat.
Torda, 1934. „Az Erdélyi Kárpát Egyesület évekkel ezelőtt tervbe vette a város híres természeti ritkaságának, a hasadéknak egy turista szállóval való ellátását. (…) Bors Mihály szindi birtokos és bányatulajdonos a szép terven fellelkesülve a hasadék Turda felőli bejárata mellett 2 holdnyi területet és 40 000 lejt adományozott az E. K. E.-nek (…). A turdai gyárvállalatoktól építési anyagot, a várostól épületfát fognak kérni a menház céljára, amelynek megvalósulása elsősorban Turda idegenforgalmát fogja növelni. A szállóban az E. K. E. rendes vendéglőst alkalmaz, vendégszobákat is építtet, úgyhogy a messzibb földről jött turisták ott több napig is rendes ellátást nyerhetnek.”
Pécs, 1939: „A város gyermekvilágának őszinte örömére az idén újból megnyílik a Mecseken dr. Miselbachné Frankfurter Márta, a közszeretetnek örvendő Márta néni nyári Mesevára. A gyönyörű fekvésű Zsivanovics-villát bérelte ki a nyári hónapokra, ahol valóságos kis gyermekparadicsomot rendez be játékszerekkel, fürdővel, napozóval.” Ugyanezt az épületet néhány évvel később már Vándor (Tettyei) kulcsosházként kell keresni a térképen, ma a pécsi természetbarátok egyik vezetőjéről elnevezve, Vámos Mihály turistaházként.
Két képünk is van egy menedékről a Máramarosi-havasokból. Kárpátalja 1939-es visszafoglalása után, nyáron különszámmal jelentkezett a Turisták Lapja, és sorra vették a szálláshelyeket. „A Tiszabogdány melletti Pop Iván (1940 m) oldalában álló menedékház kőalapú faépület, 3 helyiségében 40-50 személy részére van hálóhely priccseken. Petróleum világítás. Jelenleg állandó őre nincs. Egyelőre Puskár József (a közelben lévő Vasek magánturistaház őre) felügyel reá. Elérhető: Rahótól a Kvasny-menedékházig autóval, innen jól kiépített turistaúton, sárga színjelzés mellett 5 és 1/2 óra gyaloglás. A menedékház felszerelése hiányos, de előreláthatóan még a nyár folyamán üzembehelyezhető lesz.
És mi történt a hálózattal a nagy átalakulás után? 1949-ben létrehozták a Turistaházakat Kezelő Vállalatot, és szép lassan ezen a területen is éreztetni kezdte hatását a gazdátlanság, a gondatlanság. Romlott a házak állapota, nem futotta a felújításra, több ház esetében itt kezdődött el az a folyamat, aminek a vége évekkel később a bezárás, a lebontás lett. A Magyar Turista Egyesület oldalán ez olvasható: ekkor alakult ki az a máig élő, téves felfogás, miszerint az erdőjáró bakancsos turista fogalma egyenlő az igénytelenséggel… Pedig elég csak a Fortepan kirándulós képeit tanulmányozni, hogy megbizonyosodjunk ennek az ellenkezőjéről.
A vállalat ’50-es években kiadott képes ismertetője elmagyarázza mindenesetre az alapelveket: „a vándorútra induló természetjáró, vagy a hosszabb tartózkodásra készülő dolgozó nem kénytelen többé a bizonytalannak nekivágni, hiszen tervbe vett útjának minden szakaszára előre biztosíthatja a hálóhelyét, illetve penziószerű ellátását.” Felhívják rá a figyelmet, hogy ezek elsősorban sportszerű intézmények, aki itt megszáll, annak túlzott kényelmi igényeket nem szabad támasztania, nincs mindenütt jó minőségű víz vagy központi fűtés. Találhatunk azonban köztük néhány szállodaszerűt is.
A sportegyesületek – épp azok, amelyektől az új Turistaházakat Kezelő Vállalat kedvéért elvették a házakat – természetjáró-igazolvánnyal ellátott tagjai elsőbbséget élveztek: minden hónap 6. napjáig csak az ő foglalásaikat fogadták. Ők mind a szállásért, mind a felszolgált egytálételekért kedvezményes árat fizettek. A vasúti, hajó- és buszmegállókból színes turistajelzéses utak visznek a házakhoz, ami az eltévedés veszélyét jóformán teljesen kizárja – áll a korabeli reklámanyagban.
Bár egyre többen vágtak neki az erdőknek, a turistaházakat sem bővíteni sem karbantartani nem tudták ugyanolyan iramban. A lerobbant épületeken túl a lakók panaszolták, hogy nem lehet helyet kapni, és a szállás mellé a fogyasztás is már-már kötelező. 1975-ig bírták a vezetők a panaszáradatot és az ingatlanok látványos leromlását. Ekkor szüntették meg a TEV-et, és új gazdák, leginkább erős nagyvállalatok kezébe adták a házakat.
Tervek régen is voltak, és akadnak ma is. Az üzemeltetők most is igyekeznek forrásokat találni a munkákhoz, több-kevesebb sikerrel. Alig hihető, de a Fortepan gyűjteményben is szereplő, a Budai-hegyekben működött turistaházak közül több teljesen eltűnt a föld színéről. Bezárt a Frank-hegyi, nincs meg az elegáns villa kinézetű csúcs-hegyi, lebontották a Nagy-Szénás és a Zsíros-hegy menedékházait is.
És hogy visszatérjünk egy pillanatra az osztálykirándulásokhoz. A megszokott közegtől távol éjszakázva kötelező program az éjjeli rémtörténet-mesélés és egymás ijesztgetése. Egy hegytetőn álló menedékházban pedig (tényleg, mintha már a nevükben is volna valami vészjósló) könnyen meglódul a fantázia.
Tényleg történtek néha vad dolgok az erdő mélyén. Pár perces keresés után az Arcanum archívumából számtalan hajmeresztő sztori kerül elénk. Akik a közeljövőben indulnak ottalvós kirándulásra, azok itt hagyják abba a cikk olvasását, vagy meg is jegyezhetnek valamit az itt következőkből, jól jöhet az útitársaik rémisztgetéséhez.
1935-ben a dobogókői turistaház gondnoka lett figyelmes egy idegesen a ház körül bolyongó 40 év körüli férfire. Megkérdezte tőle, hogy mi járatban van, mire a férfi sírni kezdett, összetett kézzel rimánkodott, hogy ne adják csendőrkézre, mert borzasztó nagy bűn terheli a lelkét. Ezután hirtelen futásnak eredt, és örökre eltűnt a gondnok szeme elől. Ennél hátborzongatóbb eset történt a Bükkben 1937-ben. A szentléleki menedékházban egy fiú addig játszott egy puskával, amíg véletlenül fejbe lőtt egy ott dolgozó asszonyt. A nőt ezután lelökte a lépcsőn, hogy balesetnek tűnjön, ami történt, és csak később, egy röntgenfelvétel mutatta meg az igazságot.
Nem volt ritka, hogy betörők húzták meg magukat turistaházban, és onnan, feltűnés nélkül indultak portyázni a környék településeire; ahogy a nagy tömegverekedések sem. Megjósolhatatlanul, de elsősorban poharazgatás után törtek ki ilyenek. Nem, ilyesmi ma már természetesen nem fordulhat elő…
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/menedekhazak
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
