Belföld

Szolnokon az éjjeli órákra lekapcsolhatják a közvilágítást

MTI Fotó: Bugány János
MTI Fotó: Bugány János

Az elmúlt évek egyik legfontosabb döntése előtt áll városunk önkormányzata, ezzel kezdte szerdai Facebook-posztját Szolnok polgármestere.

Szalay Ferenc közölte, a háborús veszélyhelyzet miatt kialakult energiahiány, illetve a brüsszeli szankciók okozta drasztikus energiaár-emelkedés hatalmas terhet ró a városra. Konkrétan az energia árának emelkedése az idei évre tervezett 777 millió forinton felül további 700 milliós kiadást jelent nekik.

Jövőre a mostani árakkal számolva 4,1-4,7 milliárd forintot kell elkülöníteniük a gázra és az áramra.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a szituációban nincs helye taktikázásnak, felelősen kell döntenünk és cselekednünk azért, hogy megőrizzük a város likviditását, s garantálni tudjuk a legfontosabb önkormányzati ellátások további működését

– írta Szalay.

Felsorolt néhány fontosabb intézkedést is, melyről csütörtökön a közgyűlés dönt majd.

Az egyik legerősebb mind közül, hogy a közvilágítást péntek és szombat kivételével éjfél és hajnali 4 óra között lekapcsolnák.

Sorra zárnak be intézmények is:

  • A Szigligeti Színház decembertől február végéig bezár, nem lesznek előadások.
  • A RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum januárban és februárban bezár.
  • A Tiszaligeti Sportcsarnok bezár, csak a Szolnoki Olajbányász mérkőzéseire nyit ki.
  • A Damjanich János Múzeum egyes épületei télre bezárnak.
  • A Verseghy Ferenc Könyvtár fiókkönyvtárai télire bezárnak, a megyei könyvtár felső két emeletét lezárjuk.
  • A Véső úti strand télen nem nyit ki.

Ezen kívül a városházán a központi fűtést 18 fokra állítják, a további rezsicsökkentő megoldásokat vizsgálják. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ régi épülete télire bezár. A Szolnok TV átköltözik az Agórába és a Baross út 1. szám alatti irodaházba. A város óvodái, bölcsődéi működnek, néhány drágábban fűthető épületből átköltöztetik a csoportokat modernebb épületekbe.

A fentiekkel a villamosenergia felhasználás 34%-át, a gázfelhasználás 26%-át tudjuk megtakarítani. Szolnokon eddig is számíthattunk egymásra, hiszek abban, hogy az összefogás, az együttműködés átsegít majd bennünket ezen a roppant nehéz időszakon is. A kormány és önkormányzatunk is azon dolgozik, hogy ezt mindenki a lehető legkevesebb kellemetlenség árán vészelhesse át

– írta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik