Belföld

Megvesztegetés miatt vád alatt a kínai korrupcióellenes küzdelem egyik vezéralakja

Jerome Favre / EPA / MTI
Jerome Favre / EPA / MTI

Megvesztegetés miatt vádat emeltek a kínai hírszerzési minisztérium egyik vezető korrupcióellenes tisztségviselője ellen szerdán – jelentette be a kínai igazságszolgáltatás.

Az MTI által szemlézett kínai állami média szerint a minisztérium fegyelmi bizottságának egykori vezetője, Liu Jan-ping hatalmas összegeket kapott különféle szívességekért cserébe.

A nyomozás eredménye alapján Liu igyekezett politikai tőkét és vagyont kovácsolni befolyásából, és üzletemberekkel golfozott, illetve fogadásokra, utazásokra járt velük, és egészségügyi szolgáltatásokat fogadott el tőlük. Ezekkel a tevékenységekkel veszélybe sodorhatta pártatlanságát, amelyre szüksége lett volna hivatalos kötelezettségei teljesítéséhez – írták a lapok.

A vádemelés előzményeként a 67 éves Liut szeptemberben kizárták a Kínai Kommunista Pártból.

Kínai médiaértesülések szerint Liu az egykori állambiztonsági miniszterhelyettes, Szun Li-csün köreihez tartozott. Szunt a múlt héten ítélték halálra vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt. Ugyancsak halálbüntetést szabtak ki Fu Cseng-hua volt igazságügyi miniszterre, akit kenőpénzek elfogadásában és bűnözők segítésének vádjában találtak bűnösnek. Mindkettejük ítéletét két évre felfüggesztették.

Eközben az ügyészség szerdán elrendelte Sen De-jong volt politikai tanácsadó letartóztatását. Sent kenőpénzek elfogadásával vádolják.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2012-es hatalomra kerülése után korrupcióellenes küzdelmet hirdetett. Ellenfelei szerint a kampány célja, hogy Hszi leszámoljon politikai ellenfeleivel, és megfélemlítse az állami tisztségviselőket.

Szakértők úgy vélik, hogy az elnök a jelenlegi tisztogatással fel akarja sorakoztatni maga mögött a táborát. A várakozások szerint Hszi a Kínai Kommunista Párt jövő hónapban esedékes kongresszusán azt tervezi, hogy szakít a hagyománnyal, és harmadszor is meghosszabbíttatja ötéves mandátumát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik