Belföld

Őssejtbotrány: felfüggesztés a Nyírőben

Felfüggesztették állásából az őssejtbotrány miatt a Nyírő Gyula Kórház orvos igazgatóját - írja a Magyar Nemzet.

Ruff György helyezett el beteget a Nyírő Gyula Kórház területén működő magánklinikán, ott, ahol a rendőrségi rajtaütés idején illegális őssejtterápiát akartak végrehajtani. Az orvos igazgatót a botrány miatt felfüggesztették az állásából.

Közben megszólalt Lantos Csaba, az OTP Bank volt vezérigazgató-helyettese, aki cégén keresztül érintett az ügyben.

Az üzletember a lapnak elmondta: noha maga is hihetetlennek tartja, de semmit nem tudtak arról, hogy a Nyírő Gyula Kórháztól bérelt területükön esetleg illegális őssejtkezelést végeznek.

Állítása szerint Ruff György orvos igazgató megtévesztette szakdolgozójukat, amikor arra utasította, hogy vegyen vért egy betegtől, és kössön be neki infúziót.

A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást; a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 5 millió forintot fizettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik