Tudomány

Magyarországi aranykincset mutatnak be New Yorkban

Móra Ferenc Múzeum
Móra Ferenc Múzeum

A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményének kiemelkedő darabját, a bronzkori arany lábvértet mutatják be New Yorkban, majd Chicagoban egy rangos kiállításon – olvasható az intézmény közleményében. A különleges műtárgyat repülővel szállították New Yorkba, a leletet 2024 januárjáig lehet megtekinteni Amerikában.

Az Európa első királyai című, nagyszabású kiállítás szeptember 21-én nyílt meg New Yorkban. A tárlat a Balkán-félsziget és környékének kiemelkedő régészeti leleteit ismerteti nyolcezer évvel ezelőttől kezdődően. A kiállítás célja, hogy az amerikai közönség is megismerhesse, hogyan jutott el a térség civilizációja a földműves falvaktól a nagy királyságok kialakulásáig.

A tárlathoz kölcsönkérték a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményének egyik legértékesebb, legkülönlegesebb darabját: azt a bronzkori lábvértet, melyet 2017-ben talált meg Szeged mellett gombászás közben egy állampolgár.

Az izgalmas leletet a késő bronzkor idején, nagyjából háromezer éve rejthették el a földbe, a lábvért egy befolyásos személyé lehetett.

A kincs megtalálása azért is világszenzációnak számított, mert Magyarország területén korábban még soha nem fedeztek fel a szakemberek bronzkorból származó arany lábvértet. A kivételes lelettel korábban átfogó cikkben foglalkoztunk.

Kapcsolódó
Direkt tették tönkre a 3000 éves szegedi arany lábvértet
Világraszóló régészeti szenzáció a Kárpát-medencei Akhilleusz lábvértje, amelyet eredeti gazdája tudatosan tönkretett.

A műtárgy különlegességét erősíti a jelenlegi amerikai kiállítás is, ami megmutatja, milyen egyedi tárgyról van szó. 2023 februárjáig a New York-i Ókori Világkutató Intézetben láthatja a lábvértet az amerikai közönség, 2023 márciusától 2024 januárjáig pedig a chicagoi Field Museumban.

A Móra Ferenc Múzeum kiemelten fontosnak tartja a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítését, fenntartását. Ez az amerikai együttműködés is jól jelzi, hogy milyen komoly jelentőségű műtárgyak találhatóak meg a múzeum gyűjteményében, melyeket szeretnének minél szélesebb közönséggel megismertetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik