A címvédő Chicago Blackhawks számára az a legjobb hír az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint csütörtökön kezdődő rájátszása előtt, hogy két sztárja, Jonathan Toews és Patrick Kane visszatérhet. A 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes alakulat az első körben a St. Louis Blues csapatával találkozik, és az ellenfél nagy erénye, hogy az alapszakasz hajrájára megszerezte az világ egyik legjobb kapusát, Ryan Millert, így trónkövetelőként lép fel – írja az MTI.
Ez elmondható az alapszakasz győztes, tavaly finalista Boston Bruinsról is, amely ugyanolyan egységesnek tűnik, mint egy szezonnal korábban. A Bocsok az elmúlt 23 idényben rendre playoffba jutó Detroit Red Wingsszel csatáznak. Nagy kérdés, hogy a Vörös Szárnyak sok sikert megélt veterán hokisai miként bírják a megerőltető menetet. A két patinás gárda utoljára 1957-ben futott össze a rájátszásban, ennek oka, hogy évtizedeken keresztül külön főcsoportban szerepeltek és a döntőben sem találkoztak.
A nyugaton első Anaheim Ducks egyértelműen esélyes a Dallas Stars ellen. A Kacsák szeretnék bajnoki címmel búcsúztatni a 43 esztendős finn Teemu Selännét.
A Chicago Blackhawks a címvédő
Fotó: Europress Fotóügynökség
A tavaly az utolsó előtti, 29. helyen zárt Colorado Avalanche szárnyakat kapott orosz kapusától, Szemjon Varlamovtól, miközben a vezetőedző újonc: a hálóőrként legendás Patrick Roy azonban már az első évben bizonyította rátermettségét a kispadon is. Roy tagja volt még az eddigi utolsó kanadai Stanley Kupa-győztes alakulatnak, a Montreal Canadiensnek, és ez a klub most egyedül képviseli a playoffban a sportág őshazáját, mivel a másik hat (Ottawa, Toronto, Winnipeg, Vancouver, Calgary, Edmonton) nem jutott be.
A Canadiens az első körben a Tampa Bay Lightninggal mérkőzik. Előbbiben egy kapus, a friss olimpiai bajnok Carey Price, utóbbiban egy gólerős csatár, Steven Stamkos a “kirakatember”.
Az alapszakasz pontkirálya, Sidney Crosby (Pittsburgh Penguins) a szezon legjobb hálóőre díjra esélyesnek tartott Szergej Bobrovszkijt (Columbus Blue Jackets) ostromolhatja, míg a New York Rangers és a Philadelphia Flyers hagyományosan paprikás hangulatú párharcokat vív.
A 2012-es bajnok Los Angeles Kings egy másik kaliforniai csapattal, a sorozatban tizedszer playoffos San Jose Sharksszal meccsel. A Cápák háromszor már eljutottak a főcsoport döntőig, ám onnan sosem kerültek tovább.
Videó – Az alapszakasz tíz legszebb gólja: