Tudomány

Ezért szűnt meg a menstruáció a koncentrációs táborokban

A második világháború idején, a koncentrációs táborokban szinte minden zsidó nő megtapasztalta a menstruáció elmaradását, az úgynevezett amenorrhoeát. A szakértők a jelenség okát hagyományosan a stresszben és alultápláltságban látták, egy friss tanulmányban azonban a szerzők új elmélettel állnak elő – írja az IFLScience.

A kutatók írásos források és holokauszt-túlélőkkel folytatott beszélgetések alapján arra jutottak, hogy a táborokban szintetikus szteroidokat kevertek a női foglyok ételében, hogy akadályozzák termékenységüket.

Mint a szakértők kiemelték, közvetlenül a koncentrációs táborokba való megérkezés után a nők több mint 98 százalékának megszűnt a menzesze.

Peggy J. Kleinplatz, az Ottawai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ilyen hirtelen és egységes hatást nem magyarázhat a stressz vagy az éhezés. A történelem más tömeges atrocitásai során ilyen mértékű amenorrhoea vagy nem jelentkezett, vagy rendkívül lassan, a trauma és az éhínség következtében 12-18 hónap alatt bontakozott ki.

A kutatók 93 túlélővel beszélgettek, az érintettek átlagéletkora 92 év volt. Két nőt kivéve mindegyik személy amenorrhoeát tapasztalt az érkezést követően. A két érintettnél elmondásuk alapján a menstruációs ciklus azért folytatódhatott, mert sosem ettek a levesből, amikor úgy érzékelték, hogy valamit hozzáadtak az ételhez.

Az egyik túlélőt, aki érkezése napján épp menstruált, arra kényszerítették, hogy vegyen be egy tablettát, amely véget vetett menzeszének. Ezt többen megerősítették, az elbeszélések szerint sok nőt kirángattak a sorokból, hogy tablettát vagy injekciót adjanak be neki, így állítva le menstruációjukat. Egy, az auschwitzi koncentrációs tábor konyháján dolgozó nő azt is elmondta, hogy gabonaszerű, nagyon világos rózsaszín vegyszert kevertek a levesbe, hogy gátolják a nők ciklusát. Ezt az ételt csak a női foglyoknak adták, a férfi fogvatartottak, illetve az őrök nem kaptak belőle.

VOTAVA / IMAGNO / APA-PictureDesk via AFP

A nürnbergi perben bemutatott dokumentumok is igazolják, hogy a nácik a szaporodási folyamatokat megzavaró vegyszereket alkalmaztak. Az egyik irat alapján például 1942 júliusában a Führer egyik főhadiszállásán a vezetőség a zsidók sterilizálásáról tartott megbeszélést. A találkozón úgy döntöttek, olyan módszert kell találniuk, amely tudtukon kívül sterilizálja az embereket, Auschwitzban pedig kísérleteket indítottak egy ilyen megoldás kidolgozására.

A kutatók szerint a második világháború idején nagy mennyiségű nemi szteroidot gyártottak Németországban, ami a háborús helyzetben meglepő. Mivel a vezetőség valószínűleg arra utasította a sterilizáción dolgozókat, hogy ne készítsenek feljegyzéseket, a használt anyagok nem ismertek.

A túlélők 98 százaléka a holokauszt után terhességi szövődményeket tapasztalt, és sokan nem tudtak annyi gyereket vállalni, amennyit szerettek volna. A 197 igazolt terhesség mintegy egynegyede végződött vetéléssel, további 6,6 százalékuk pedig halvaszületéssel. Összességében a résztvevők mindössze 16 százaléka tudott kettőnél több babát kihordani, holott többségük ennél többet akart volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik