Kultúra

Deák Bill Gyula sem tudja, miért nem szerepel a Fradi-lemezen

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Deák Bill Gyuláról rég lehet tudni, hogy óriási Fradi-drukker, így mostanában sokan keresték azzal, hogy miért nem szerepel egy dallal sem a nemrég megjelent A nagy Fradi lemez című kiadványon. A zenész ugyanakkor nem tudott indoklással szolgálni a rajongóknak.

Hogy miért nem szerepelek az albumon? Jómagam is csodálkozva és szomorúan keresem a választ…

– írta a zenész Facebook-oldalán.

Ugyanakkor Lotfi Begi, a lemez zenei producere értetlenül áll Deák Bill posztja előtt, ugyanis szerinte nemhogy nem felejtették ki, de egyenesen az elsők között volt, akit megkerestek. Erről a producer a Blikknek nyilatkozott.

Deák Bill Gyula egy zenészlegenda, akinek a Fradi iránti szeretetében senki sem kételkedik, naná, hogy kifejezetten akartuk, hogy ikonikus dalával felkerüljön az albumra! Amikor összeraktuk a koncepciót, nekem a legelső gondolatom Deák Bill volt. Én magam hívtam fel háromszor is, ám mindegyik beszélgetés úgy végződött, hogy neki nem alkalmas, hívjam vissza később, de akkor sem volt jó neki az időpont

– mondta a lapnak, hozzátéve, hogy később a kiadó is megpróbálta felvenni Deák Bill Gyulával a kapcsolatot, ám nekik sem sikerült.

Egy ilyen lemeznél, amin ennyi előadó szerepel, nagyon fontos betartani a leadási határidőket, különben soha nem készülünk el. A poszttal pedig elindított egy olyan lavinát, ami fáj, mert olyan színben tűnünk fel, én is, a klub is, mintha elfeledkeztünk volna róla, pedig ő volt az első, aki eszünkbe jutott, és akit megkerestünk

– mesélte a Blikknek Lotfi. Deák Bill Gyulával néhány éve készült interjúnkban szó esett a fociról is, itt lehet elolvasni. Sőt, az interjú alatt is fradis medált viselt, lásd borítóképünkön.

Kapcsolódó
Deák Bill Gyula: A tengernyi szeretet tart életben
A Király szól most nektek szeretetről és gizdaságról, tehetségről és kutatásról, szívről és infarktusról, lábról és szemről, lentről és fentről, Dönciről és Rudiról, Radics Béláról és Bencsik Samuról, Kőbányáról és Fradiról. Rossz vér. Nagyinterjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik