Belföld

Titkolják, miért kellett mennie az állami Nyírerdő nemrég kitüntetett vezérének

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Több hetes felfüggesztés után a közelmúltban hivatalosan is eltávolították posztjáról a 6,5 milliárd forintos éves bevételt termelő Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatóját. Az állami cég honlapján szeptember 20-án minden magyarázat nélkül cserélték le Szalacsi Árpád nevét az utódéra. A 3 milliós havi fizetéssel járó posztra Hidas Tibort, a cég felügyelőbiztosságának egyik tagját nevezték ki.

Az igazgatócsere éppen akkor forgatta fel a cég menedzsmentjét, amikor az állami erdészetekre váratlan extra feladatként szakadt rá a lakossági tűzifaellátás megszervezése. Mint ismert, az energiaárak emelkedése miatt a kormány nemrég a tűzifa-felhasználás fokozása mellett döntött, és bejelentette, hogy a fűtési szezon beköszönte előtt mindenki hatósági áron juthat hozzá 10 köbméter tűzifához.

A több mint egy évtizede posztján lévő vezérigazgató leváltása körül augusztus óta teljes a hírzárlat.

Az elmúlt hetekben többször kerestük a társaság vezetőit, a felügyelőbizottság elnökét, Bajdik Pétert, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárát, az fb tagját, Papcsák Ferenc volt fideszes országgyűlési képviselőt, majd a cég sajtósát is, de válaszok helyett mindannyian az Agrárminisztériumhoz irányítottak bennünket. Hasonló eredménnyel jártunk a felfüggesztett Szalacsi Árpádnál is, aki a Fidesz 2010-es hatalomra jutását követő vezetőváltási hullámban került az erdőgazdaság élére, és tavaly még a Közszolgálatáért érdemjel arany fokozatát is megkapta Pintér Sándor belügyminisztertől.

Értse meg, nem tudok semmit sem mondani, nem vagyok felhatalmazva, forduljon az agrártárcához

– közölte Szalacsi, aki 2012 óta a Debreceni Egyetemen Agrár- és Gazdaságtudományok Centrumának címzetes egyetemi docense is.

Kovács Attila / MTI Szalacsi István Árpád, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója átveszi a Közszolgálatért érdemjel Arany Fokozatát Pogácsás Tibortól, a Belügyminisztérium államtitkárától.

Felvilágosítást a munkáltatói jogkört gyakorló Agrárminisztériumtól sem kaptunk. Két hete – még Hidas kinevezése előtt – levélben kértük, erősítsék meg, hogy a vezérigazgató egyik helyettese, Juhász Lajos kapott-e ideiglenes megbízást a cég irányítására. Azt is kérdeztük, igaz-e, hogy Szalacsi felfüggesztése összefüggésben van egy nyírkátai ingatlan adásvételével. Válasz azonban nem érkezett.

Több egymástól független forrásból is úgy értesültünk ugyanis, hogy a leváltás hátterében a Nyírkáta külterületén, Gólyaszálláson található ökotanya értékesítése áll.

A közel 4000 négyzetméteres épületegyüttes és a hozzá tartozó birtok 2020-ban az MSZP-s Veres János érdekeltségébe tartozó Nyír Panzió Kft.-től került az erdőgazdasághoz. A Gyurcsány-kormány egykori pénzügyminisztere a 24.hu-nak azt mondta, az ökotanya egy régi iskolaépület felújításával és kibővítésével létrejött, erdészházként is használható ingatlanegyüttes volt, az árát pedig a cég értékbecslése alapján 70 millió forint körüli összegben határozták meg. Az ingatlan nem maradt sokáig a Nyírerdőnél: az idén év elején az a döntés született, hogy a tanya értékesítésére pályázatot írnak ki. Az új tulajdonos egy jól menő nyírbátori családi vállalkozás lett.

Telefonon el is értük a terményforgalmazással foglalkozó nyírségi Kurucz és Társa Kft. egyik vezetőjét, ő azonban a beszélgetés végén letiltotta a nyilatkozat közzétételét.

Ez a cég, illetve a mögötte álló tulajdonosi kör nem azonos a hajdú-bihari Kurucz-csoportéval, amelynek sertésfeldolgozással foglalkozó cégei a nyár közepén jelentettek csődöt, ami az ágazat irányítói között is komoly visszatetszést váltott ki. A 24.hu júniusban írta meg, hogy a Kurucz Agro Mezőgazdasági Szolgáltató Kft., a Kurucz Farm Mezőgazdasági Kft. és a Pig-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. július közepén egyszerre vált fizetésképtelenné, jóllehet a csoport az elmúlt években milliárdos állami támogatást kapott, sőt az egyik támogatott húsüzemet 2019 novemberében maga Nagy István agrárminiszter adta át ünnepélyes keretek között. A csőd időben nagyjából egybe esett az ökotanya új tulajdonosának földhivatali bejegyzésével.

A váratlan leváltás nyomán máris pletykák kezdtek terjedni, hogy a minisztériumban összekeverhették a két Kurucz családot, azt gyaníthatták, hogy a Nyírerdő vezetője az ingatlan eladásával hozzájárult a csődöt jelentő sertéskereskedő család vagyonkimentéséhez. Ezt az információt azonban nem sikerült megerősíttetni.

Kiemelt képünkön Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó emlékerdő átadásán a Nyírerdő Zrt. gúthi erdészetében, Nyíradony térségében 2020. október 21-én. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik