Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz – idézi az MTI a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalót.
Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja meg. Több mint kétharmaduk a déli partra utazott, a teljes szezonban Balatonlelle, Balatonfüred, Siófok és Zamárdi volt a legnépszerűbb úti cél – írták.
A fejlesztéseknek köszönhetően minden eddiginél több térségből lehetett átszállás nélkül eljutni a Balatonhoz. A sok utasra tekintettel az utószezonban is közlekedtek emeletes vonatok. Jelentős forgalmat bonyolítottak a déli parton éjjel közlekedő Bagolyvonatok is, hétvégenként és a fesztiválok idején több ezer utast vittek. A vasúti retróhétvégék és az Utasellátó kocsik ugyancsak népszerűnek bizonyultak – tették hozzá.
Az utasok többsége a MÁV online telefonos alkalmazásán és az Elvira internetes oldalon vett jegyet, az állomásokon elhelyezett automatákból 15 százalék vásárolt. Egyúti kerékpárosjegyből 62 ezret, okosjegyből 24 ezret, napijegyekből és vakációbérletekből majdnem 38 ezret adtak el. A főszezon után visszaesik a balatoni vonatforgalom, de az év többi részében is ütemes a vasúti menetrend a tóhoz – olvasható a közleményben. (MTI)
Kiemelt kép: Egy M61-es dízelmozdony és egy ABb motorkocsi által vontatott, Balatonfüred irányából érkező személyvonat indul Aszófő állomásról a balatoni retró hétvégén 2022. július 16-án. MTI/Máthé Zoltán