Gazdaság

Felgyorsult a pénzromlás – 4,5 százalékkal drágult az élet

Megugrott az infláció - ekkora emelkedéssel nem számoltak az elemzők.

A fogyasztói árak márciusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőttit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A citybeli befektetési és pénzügyi elemző házak átlagosan 4,2 százalékos inflációt vártak márciusra.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 2, az üzemanyagárak 3,4, a háztartási energia 1,5, ezen belül az elektromos energia ára 4 százalékkal nőtt. Az egyhavi 1,1 százalékos áremelkedéshez az élelmiszerárak 0,5, az üzemanyagárak és az elektromos energia 0,2-0,2 százalékkal járult hozzá.

Ehhez hasonló mértékű egyhavi márciusi áremelkedést 1998-ban (1,3 százalék) illetve 1999-ben (1,2 százalék) regisztrált a KSH. Idén az első három hónapban átlagosan 4,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció márciusban 0,8 százalék, 12 havi összehasonlításban 2,5 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 5,3 százalék, az egyhavi 1,2 százalék volt. Tavaly márciusban a havi infláció 0,7 százalékkal, a 12 havi 5,9 százalékkal nőtt.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az élelmiszerek, az üzemanyagok, valamint az áram februári emelése miatt a háztartási energia árai emelik majd a fogyasztói árindexet. Ebben nem is kellett “csalódnunk”, ám a drágulás mértéke – főleg az élelmiszereknél – a vártnál nagyobb lett.

Egyetlen hónap alatt a cukor majdnem 30 százalékkal drágult, de a liszt is 10,5, a péksütemények 4,5, a kenyér pedig 3,6 százalékkal került többe. Tavaly márciushoz viszonyítva drámai mértékben, 8,6 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek árai.

A cukor közel kétharmadával drágult, a liszt majdnem 60 százalékkal, de az étolaj ára is 24 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek pedig ötödével kerültek többe. Mindeközben csökkenés egyedül a tojásnál és a sertészsiradéknál volt tapasztalható.

Jó hír viszont, hogy a tartós fogyasztási cikkek ára havi alapon 0,3, éves összevetésben 1,3 százalékkal csökkent. A főként importból származó cikkek áralakulását kedvezően befolyásolja az erős forint – az áprilisi folyamatokat tekintve itt további negatív számok várhatók.

A szolgáltatások árainál átlag alatti, 0,6 százalékos volt a havi emelkedés, míg éves alapon is csak 2,1 százalékos volt a drágulás. Ez azt jelenti, hogy a továbbra is nyomott kereslet miatt nem jelentkezik árnyomás, ami a jegybanki politika szempontjából is kiemelkedő fontosságú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik