Foci

Puhl: A hibát el kell ismerni

palotai-kassai-puhl (ingyenes)
palotai-kassai-puhl (ingyenes)

Puhl Sándor és Palotai Károly szerint is hibázott a Kassai Viktor fémjelezte játékvezetői csapat a foci-Eb-n, melynek tanulnia kell az esetből.

A négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor és a labdarúgóként olimpiai bajnok, játékvezetőként szintén nemzetközileg elismert Palotai Károly szerint is hibázott Kassai Viktor és csapata a keddi Európa-bajnoki mérkőzésen, ebből azonban tanulnia kell.

A három szakember részvételével pénteken, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházában megtartott sajtóbeszélgetésen Puhl azt mondta, amíg emberek vezetik a futballmeccseket, mindig lesznek hibás döntések.

“Viktor az európai szövetség szabályzata értelmében nem beszélhet a konkrét szituációról, ezért én mondom el, hogy mi történt” – fogalmazott az 56 esztendős volt bíró. “Az alapvonalnál helyezkedő Vad II István a döntő pillanatban egy kicsit balra hajolt, másképp ugyanis nem látta volna a labdát a kapufától. Emiatt nem tudta helyesen megítélni a szituációt, valóban hibázott, látnia kellett volna, hogy a labda túljutott a gólvonalon, ezzel együtt úgy gondolom, nem történt nagy probléma. A hibát el kell ismerni, és le kell vonni az esetből a tanulságokat.”

Puhl hozzátette, a vitás szituációt megelőzően Kassai és stábja valóban nem vett észre egy lesállást, de hangsúlyozta, az egyik hiba nem oltja ki a másikat, mint mondta “a szabályok szerint hibás döntés után is új játékhelyzet alakul ki, tehát az eset szempontjából nem számít, hogy korábban lesen volt-e az egyik játékos, mert azt az asszisztens nem jelezte.”

A játékvezetőket segítő technikai eszközök bevezetésével kapcsolatban Puhl azt mondta, szerinte támogatható a gépek bevonása a bíráskodásba, mert az emberi szem alkalmatlan arra, hogy néhány centiméteres különbségeket észrevegyen ezredmásodpercnyi idő alatt.

“A játékvezetés minden nagy futballesemény alkalmával téma” – fogalmazott a 76 éves Palotai. “Kassai nagyszerűen vezette a mérkőzéseket az Eb-n, de sajnos a játékban benne van a hiba. Őszintén remélem, hogy ez az eset sem Viktor pályafutását, sem a magyar játékvezetést nem befolyásolja hátrányosan. Ehhez a szakmához egyéniségek kellenek, akik tudnak nyerni és veszíteni is, Magyarországon pedig igenis vannak egyéniségek a bíráskodás területén.”

Kassai a sajtóbeszélgetésen azt mondta, reméli, hogy az edzőtáborukban is ilyen médiaérdeklődés övezi majd a munkájukat, mint most, ebben az esetben.

“Úgy gondolom, hogy mind a magyar, mind az európai szövetség a legjobb csapatot jelölte az Eb-re Magyarországról” – válaszolta a 36 éves bíró arra a kérdésre, elgondolkodott-e azon, hogy lecseréli valamelyik segítőjét. “Természetesen nekünk jót nem tett ez a hiba, de majd a jövőben kiderül, hogy az európai szövetség mennyire bízik bennünk. A magam részéről annyit mondhatok, nem került szóba a visszavonulás kérdése, túlságosan szeretem ugyanis a játékvezetést ahhoz, hogy abbahagyjam.”

Kassai a keddi, donyecki Anglia-Ukrajna találkozó 62. percében követte el az Eb eddigi legnagyobb bírói hibáját, amikor az ukrán Marko Devics (lesről indult akciót lezáró) lövése után nem ítélt gólt. A gólbíró Vad II. István ugyanis nem jelezte neki, hogy a labda áthaladt a gólvonalon, mielőtt John Terry visszarúgta a mezőnybe, így a játék 1-0-s angol előnnyel folytatódott. A végeredmény is 1-0 lett, a társházigazda ukránok pedig – akiknek nyerniük kellett volna a negyeddöntőbe kerüléshez – kiestek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik