Szórakozás

Megszületett a gyereke, vett neki egy jachtot

Az apának hét gyereke van, a többivel sem szűkmarkú.

Augusztus 12-én született meg a hétgyerekes apának, Barrie Drewitt-Barlow-nak és párjának, Scott Hutchinsonnak a gyereke, Romeo Tarquin. Barlow nem is vesztegette az időt, azonnal vett a babának egy jachtot, ami a gyerek nevét kapta – írta a Mirror.

Nem csak a szülők kényeztetik el az újszülöttet, Barlow legidősebb lánya, a 21 éves Saffron 30 ezer font (14 millió forint) értékben vett neki ruhákat, köztük Guccit, Versace-t, Diort.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barrie Drewitt-Barlow (@donbarrie1) által megosztott bejegyzés

Az 51 éves Barlow és a 27 éves Hutchinson, azután szeretett egymásba, hogy utóbbi járt Saffronnal, Barlow pedig szakított férjével, Tony Drewitt-Barlow-val. Ennek ellenére megmaradt a korábbi házasok között a jó kapcsolat, továbbra is megosztják egymással a 175 millió fontos (82 milliárd forintos) vagyonukat, hogy a gyerekeknek jó élete legyen.

2,5 milliót költöttünk Rómeónak a jachtra, amit róla is neveztünk el. Miamiban kötötték ki, ahol most Saffron az új barátjával van, akivel két hétre Kubába és a környező szigetekre utazik.

Nem csak Romeót kényeztetik el a szülők, legkisebb testvérének a kétéves Valentinának „minden napja karácsony”, Barlow elmondása szerint.

Van egy saját szakácsa, egy egész szobája tele a legújabb játékokkal, egy teljes munkaidőben nálunk élő dadája, egy egész csapatnyi személyzet, akik gondoskodnak minden szükségletéről, köztük egy teljes munkaidős hajstylist, aki minden nap megcsinálja a haját. Ő egy igazi apa lánya, egy hercegnő!

Habár Romeo már a hetedik gyereke Barlow-nak, és oda is van érte, azt mondja, ő az utolsó, több gyereket már nem vállal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik