Szórakozás

Géczi Bea a születendő gyerekéről: Nem volt tervezett, de egy percig sem gondolkodtunk, hogy megtartsuk-e

Nagyon örültek Szegedi Fecsóval, mikor megtudták, hogy babát várnak.

Kedd este egy közös Instagram-posztban jelentette be Géczi Bea és Szegedi Fecsó, hogy közös gyermeküket várják, ráadásul a kismama már nyolchónapos terhes.

Kapcsolódó
Babát vár Szegedi Fecsó párja
Nyolc hónapon át titkolták Géczi Bea várandósságát.

Nem volt tervezett, de nagyon örülünk neki és egy percig sem gondolkodtunk azon, hogy megtartsuk-e. Annak ellenére sem, hogy a korábbi vetélés miatt rögtön veszélyeztetett terhes lettem

mondta el a Blondie művésznéven éneklő Géczi Bea a Borsnak.

Mint mesélte, egy születésnapi partin voltak, amikor megcsinálta a terhességi tesztet. Párja előtte azt mondta neki: „Ha egy csík lesz, akkor egy felest iszok, ha két csík, akkor kettőt”.

Megcsináltam a tesztet és közöltem vele, hogy: »Ihatod a két felest!«

– idézte fel.

Már akkor eldöntötték, hogy jó ideig nem hozzák nyilvánosságra a várandósságot, részben azért, mert tavaly már elvesztettek egy babát.

Nem is mertem beleélni magam, amíg nem voltam túl a harmadik hónapon. Nagyon vigyáztam magamra, rögtön abbahagytam a sportot, ezerrel szedtem a vitaminokat. Nem mertem elmondani senkinek, próbáltuk titkolni babonából, egyedül anyukám tudta. Attól féltem, ha kitudódik, sok rosszindulatú kritikát fogok kapni. Nem akartam kitenni magam az idegeskedésnek a terhességem alatt és azzal foglalkozni, hogy mit fog mondani a Jóska Pista bácsi. Hál’ istennek túl vagyok a kritikus időszakon, végig nyugodt voltam.

Azt is elárulták, hogy kisfiuk fog születni, ami miatt Géczi eleinte csalódott volt, mert már elképzelte, hogy „cuki copfjai lesznek és habos-babos ruhákba öltözteti”. Szegedi Fecsó viszont kijelentette, hogy két fiút és egy lányt akar.

Szóval a harmadik majd kislány lesz! Remélem…

– fogalmazott az énekesnő, ugyanis neki és Szegedinek is született már egy-egy fia az előző kapcsolatából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik