A Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: az asszonyt miután ivott a vonaton vásárolt ásványvízből, olyan rosszullét fogta el, hogy kórházba kellett szállítani. A rendőrség az eset után vizsgálatot rendelt el, és ehhez szakértői véleményeket kért.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága által készített toxikológiai vélemény a víz lúgosságát és a zsíroldószer meglétét állapította meg. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a szennyezett víz csupán könnyebb sérüléseket okozott a nőnek.
A szakértők azt is kizárták, hogy a szennyeződés a gyártás folyamán került volna a flakonba – írta az újság.