Gazdaság

Építőipar: csaknem feleannyi a szerződés, mint tavaly

A KSH adatai szerint a februárban kötött új szerződések volumene viszont 49 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.

Idén februárban 3,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. Szezonálisan kiigazítva ugyanakkor 1,7 százalékkal magasabb volt februárban, mint az előző hónapban. A februárban kötött új szerződések volumene viszont 49 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.

A Központi Statisztikai Hivatal felhívja a figyelmet, hogy az adatok elemzésénél figyelembe kell venni, hogy az építőiparban erős a szezonális hatás. A tapasztalatok szerint januárban és februárban egy átlagos hónap termelésének mindössze 60 százalékát állítják elő.

Februárban a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építése 2,3 százalékkal haladta meg a 2010. februárit, az egyéb építményeké 14,3 százalékkal csökkent. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építése – a januári jelentős visszaesés után – 9 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 3,2 százalékkal alacsonyabb volt a januárinál.

Az építőipar ágazatai közül februárban az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 3,3 százalékkal kisebb volt a 2010. februárinál. Az egyéb építmények termelése egyötödével csökkent, ezzel szemben a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 5,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest.

A februárban kötött új szerződések volumene 49,0 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére kötötteké 43,9, az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene 52,8 százalékkal esett vissza. A jelentős visszaesés részben a 2010 februárjában oktatási, sport és idegenforgalmi épületekre, közmű-, út- és autóút-építésekre kötött nagy értékű szerződések miatti magas bázis következménye.

Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának volumene 28,8 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 29,2, az egyéb építményeké 28,4 százalékkal kisebb volt a 2010. februárinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik