Kultúra

Alföldi Róbert a választás éjszakája óta nem hajlandó már görcsölni

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Amit tudott, azt már megtette, értelmes kommunikációra pedig a jelenlegi helyzetben nem lát esélyt.

Hosszú interjút készített a Szabad Európa a Jászai Mari-díja mellett negyven díjat és elismerést begyűjtő Alföldi Róberttel.

Az anyagban Alföldi arról beszélt, hogy a parlamenti választás éjszakájától kezdve nem hajlandó már görcsölni, kevesebbszer olvas híreket, valamint kevésbé foglalkozik a közélettel és a politikával, hiszen amit tudott, azt már megtette.

A szakember hozzátette:

a demokrácia nem egy velünk született cucc, azt meg kell tanulni. Itt hiába volt rendszerváltás és a rendszerváltásnál hiába volt kvázi euforikus hangulat, senki nem kezdte az embereknek magyarázni, mi az a demokrácia, mik a kötelességeid, a lehetőségeid. Ez egy hosszú tanulási folyamat, amit teljes mértékben kihagyott a magyar politikai elit és a média. Most, harminc év után nem lehet számonkérni, hogy ugyanazok a beidegződések működnek, amelyek régebben is. Főleg olyan emberek esetében, akik nem annyira képzettek vagy mélyszegénységben élnek.

Ezek a most átvert, szorongó, megvezetett emberek persze tudnának kíváncsibbak és nyitottabbak is lenni, az viszont egyértelmű, hogy ma senkinek sem érdeke, hogy ők is elkezdjenek gondolkodni – mondta, majd a színházi pályafutására terelődött a szó.

Eszerint jelenleg havi harminc-harminckét előadása van, a következő évadan azonban csak Budaörsön fog rendezni egy kortárs darabot, így azt érzi, a rendezés számára mostanra teljesen megszűnt. Ennek pontos okát nem látja, abban azonban biztos, hogy senki sem üldözi.

Az interjúban a független színházakról, illetve azok túléléséről is szó esett – Alföldi ennek kapcsán így fogalmazott:

Az élni hagyás teljes mértékben hiányzik a mai magyar kultúrpolitikából és az én szakmám vezetői rétegéből különösen. Ha végre mindenki megnyugodna, hogy nagyon sokféle dolog tud egymás mellett létezni, akkor talán lehetne egymással beszélgetni. De amíg őrjöngés van, és azon dolgoznak, hogy bizonyos dolgok ne legyenek, helyette csak egyféle dolog létezzen, addig nem tudom, hogy lehet-e bármilyen módon párbeszédet folytatni. Teljesen kiéhezett és teljesen legatyásodott emberekkel a luxusautókból kommunikálni szerintem nem egyenrangú párbeszéd.

A legfőbb problémát a színész-rendező szerint az okozza, hogy a pénz, illetve az erőforrások a hatalomhoz közel álló embereknél összpontosulnak, néző azonban alig akad – ellentétben a szakadék széléhez közel álló társulatokban:

Ez természetesen általánosítás, tehát nem kell azonnal elküldeni a statisztikákat a nézőkről, de azért nagyjából így van. Ez biztos nagyon frusztráló.

– magyarázta.

A teljes interjú a Szabad Európa oldalán, itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik