Foci

Coentrao távozik Lisszabonból

A portugálok egyik legjobbja, egyben a vb egyik felfedezettje elhagyja a Benficát.

A portugál válogatott a spanyolok elleni egygólos vereség nyomán már csomagolhat, ettől függetlenül több játékosuk is felkeltette a játékos-megfigyelők figyelmét. A kapuban remeklő Eduardo mellett a balszélsőből balhátvéddé „nevelt” Fabio Coentrao a nyári átigazolási piac egyik fő „portékája” lehet, pláne, hogy jelezte: kinőtte a Benficát.

A 22 esztendős futballistát ugyan 2015-ig szerződés köti a lisszaboniakhoz, ám jó pénz esetén a Benfica megválna tőle. Korábban a Manchester City, a Real Madrid és a Juventus érdeklődött, a legkomolyabb kérőnek ugyanakkor a játékos válogatottbeli társát, Eduardót is megkörnyékező Bayern München tűnik, a BL-döntős már megkezdte a tárgyalásokat a portugálokkal.

Sőt, egyes lapok arról tudósítottak, hogy a két klub már megegyezett, s csak a játékos bólintása kell ahhoz, hogy a klubváltás megtörténjen. Coentrao nem szerénykedik, kijelentette, hogy olyan egyesületbe igazol szívesen, ahol megfizetik a szolgálatait.

„2015-ig köt szerződés a Benficához, de úgy tűnik, több klub is érdeklődik irántam. Szeretnék jövőre a Benficával szerepelni a Bajnokok Ligájában, ugyanakkor szívesen igazolnék olyan helyre, ahol a fizetések magasabbak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik