Foci

Itt az Eb húsz legrosszabb játékosa

kosztasz halkiasz (kosztasz halkiasz)
kosztasz halkiasz (kosztasz halkiasz)

A labdarúgó-Európa-bajnokság végeztével itt az ideje az elemzéseknek: lássuk, kik azok, akik nem a 2012-es tornával írják be magukat a történelemkönyvbe.

A meccsértékelések alapján már megírtuk, a csoportkörök alatt melyik húsz labdarúgó teljesített kimagaslóan. Nem meglepő, hogy azon a listán 13 játékos is ott lehetett az elődöntőben, míg a későbbi győztes Spanyolországot négyen képviselték, igaz Iniesta volt a tabella elején. Mögötte kilencedik helyen végzett Xavi, tizenharmadikon Fabregas, a tizenhatodikon pedig David Silva.

Most azonban nézzük a legrosszabbak listáját. Talán nem meglepő, hogy Írországot nyolcan reprezentálják, mivel a szigetországiak pont nélkül, egy rúgott és kilenc kapott góllal csoportjuk utolsó helyén végeztek, igaz szurkolóik kitettek magukért, amiért díjat is kapnak majd. Ward, Given, O’Shea, Andrews, Whelan, McGeady, Keane és Cox került be az összeállításba, de mellettük találunk két hollandot is: az Oranje háromszor is zakózott, így pont nélkül pottyantak ki. Heitinga és van Persie képviseli a narancsmezekeseket, de ez a teljesítmény sem volt elég az első hely megszerzéséhez.

A győztes Kostas Halkias lett, a görög nemzeti csapat hálóőre, aki a csehek ellen hat perc alatt kapott két gólt, majd az első félidő derekán érthetetlen módon cserét kért. Ötös skálán ezt a produkciót 1,5-re értékelték a szakemberek.

Az Eb húsz legrosszabb játékosa
1. Kostas Halkias (görög) 1,5 pont
2. Stephen Ward (ír) 1,5 pont
3. Shay Given (ír) 1,5 pont
4. Dariusz Dudka (lengyel) 2 pont
5. John O’Shea (ír) 2 pont
6. Keith Andrews (ír) 2 pont
7. Glenn Whelan (ír) 2 pont
8. Aiden McGeady (ír) 2 pont
9. Kostas Fortunis (görög) 2 pont
10. John Heitinga (holland) 2 pont
11. Jose Holebas (görög) 2 pont
12. Marcin Wasilewski (lengyel) 2 pont
13. Artem Milevsky (ukrán) 2 pont 
14. Robin van Persie (holland) 2 pont
15. Aleksandr Kerzhakov (orosz) 2 pont
16. Robbie Keane (ír) 2 pont
17. Florent Malouda (francia) 2 pont
18. Kyriakos Papadopulos (görög) 2 pont
19. Simon Cox (ír) 2 pont
20. Ola Toivonen (svéd) 2 pont

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik