Szórakozás

Szigligeti Ivett és Dudás Miki nem házasok, de vettek karikagyűrűket, és fel is húzták egymás ujjaira

RTL
RTL
Sejtelmes, karikagyűrűs posztjuk nem a hivatalos esküvőről árulkodott augusztusban.

Szigligeti Ivettet, Dudás Miki párját kapcsolták a Reggeli stúdiójába hétfőn. Az influenszer nemrég karikagyűrűkről posztolt képet Instagramján, a szerkesztők kíváncsiak voltak, mi volt ennek az apropója, hiszen esküvőről eddig még nem beszélt.

Kiderült, hogy Szigligeti és Dudás úgy döntöttek, vesznek karikagyűrűket, ha már 2019 óta jegyben járnak: „Hivatalos úton még nem vagyunk házasok, de nem ettől érezzük azt, hogy összetartozunk”.

Az influenszer úgy folytatta, rögtönzött esküvőt tartottak a konyhájukban, Dudás pedig odáig van a gyűrű viselésétől.

Annyira szereti a gyűrűt, hogy mindig csodálja, nézegeti, mert mikor megvettük és tulajdonképpen összeházasodtunk a konyhánk kellős közepén. Felhúztuk egymás ujjára. Elővettük ezt a csodaszép dobozt, és elkezdtük nézegetni, egymásra néztünk, hogy »Te is viselnéd? Én is!«. Akkor egye fene, nehogy már ezért kelljen várni, hogy porosodjon a szekrényben. Felhúztuk egymás ujjára, sok boldogságot kívántunk. Számunkra ez már hivatalos.

Ahogy fogalmazott, ez poénosan hangozhat, a hivatalos lagzihoz még nem tűztek ki időpontot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik