Csütörtökön elkezdődik az idei tanév, Köllő Babett 12 éves lánya is visszaül az iskolapadba. A Sztárban Sztár leszek! mestere a Blikknek mesélt arról, hogy iskolaidőben minden nap igyekszik időt szakítani arra, hogy együtt tanuljon Millával, de tisztában van azzal, hogy erre nem mindenkinek jut ideje.
Azt gondolom, hogy a szülők feladata, hogy a gyermeküket megtanítsák jól és hatékonyan tanulni. Persze egy fárasztó nap után nehéz leülni a gyerekkel átnézni a leckét, és van, akinek nincs minden egyes nap erre ideje, vagy idegrendszere, de nekem ez fontos. Anyukám negyedikes koromig tanult velem, én pedig a mai napig a lányommal együtt írom a leckéjét
– mondta a lapnak Köllő, aki időnként maga is belátja, hogy a lányával egy kis szünetre van szükségük, ekkor valamilyen cukros időt javasol, vagy a szabadba mennek ki egy kis friss levegőt szívni.
A mi családunkban egyébként csak én vagyok alkalmas erre, a férjem idegrendszere ugyanis kevésbé bírja ezt a fajta megpróbáltatást
– tette hozzá.
Mint mondja, van, hogy 15 perc alatt végeznek a leckével, de olyan is, amikor másfél órán át ülnek a tanulnivaló fölött. A színésznő úgy véli, egy szülőnek addig kell felügyelnie a gyereke leckeírását, amíg úgy nem érzi, megérett arra, hogy egyedül tanuljon. Amíg pedig azt látja, hogy a lánya igényli a jelenlétét, mindenképpen szeretne segíteni neki.