Nagyvilág

Levágta a metró a kezét egy 15 éves New York-i fiúnak, aki szörfözni akart a szerelvényen

Az Independent számolt be egy New Yorkban történt hétfői balesetről, ahol a menetrend szerinti metrójárat könyök alatt levágta egy 15 éves fiú karját, aki előzőleg a szerelvény tetejére mászott.

A lap szerint a fiú három társával együtt „szörfözni” akart a járaton, ezért felmászott az egyik kocsi tetejére, ám nem sokkal később a Jackson Heights-Roosevelt Avenue állomásnál a sínekre esett, az elinduló szerelvény pedig levágta a kezét. A levágott végtagot a következő állomáson találták meg.

A fiú rögtön segítségért kiáltott, de mire kiértek a mentők, már rengeteg vért vesztett és elvesztette az eszméletét. Ennek ellenére stabil állapotban szállították a közeli bellevue-i kórházba. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a kamerafelvételek alapján mára megállapították, hogy a fiú nem bűncselekmény áldozata lett.

Az esettel kapcoslatban megszólalt a helyi közlekedési hatóság igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy rendkívüli veszélynek teszi ki magát bárki, aki bármilyen formában, de kívül utazik a metrókocsin: szörnyű következményei lehetnek egy ilyen tettnek, ahogy azt a hétfőn megsérült fiatal esete is bizonyítja.

A metrószörfözést egyébként bünteti a helyi rendőrség: ha valakit rajtakapnak, 75 dollárra bírságolhatják meg. Ennek ellenére rengetegen űzik a veszélyes mutatványt, a rendőrség adatai szerint csak idén száznál is több ilyen esetet jegyeztek fel, 2020 óta pedig 500 százalékkal nőtt a metrón szörfözők száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik