Forma-1

Lewis Hamilton bocsánatot kért a rajongóitól

JOHN THYS / AFP
JOHN THYS / AFP

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso már az első körben összekadt a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon. Az esetnél Hamilton volt a ludas, aki túl agresszívan próbált bemenni Alonso elé, de végül a Mercedes brit klasszisa húzta a rövidebbet, mert az ütközés után fel kellett adnia a versenyt.

Az ütközés Alonso szemszögéből:

És a fenti kameraállásból:

Az eset után Alonso a csapatrádióban idiótának nevezte Hamiltont, majd amikor a következő körben elment a pálya mellett veszteglő Mercedes mellett, gúnyosan odaintett, mintha csak azt üzenné: a karma lecsap, ha Fernandóval ujjat húzol.

Úgy látszik, Lewis Hamilton is belátta, hogy nem feltétlenül döntött helyesen, mert nem sokkal a futam után nyilvánosan bocsánatot kért a manőverért.

Hamilton miután bocsánatot kért a rajongóitól, első sorban azoktól, akik  ahelyszínen szurkoltak neki, úgy fogalmazott:

Közel 30 év versenyzés, és a hibából megmaradt érzés ugyanolyan mélyre hatolt most is, mint pályafutásom első rossz döntése után. A csapatom, akik keményen dolgoznak, többet érdemeltek ma.

Hozzátette, „Néha ilyen az élet, megtörténik, de nem az számít, hogyan esünk el, hanem az, hogyan állunk fel”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik