Gazdaság

Zsiday Viktor: Ha a mostani gázárak fennmaradnak, össze fog omlani a hazai és az európai gazdaság

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Augusztus folyamán az európai gázárak megduplázódtak, a nyár folyamán összességében megnégyszereződtek a már akkor is nagyon magas szintjükről. Ha ez a trend tartós marad, az katasztrofális helyzethez vezethet a befektetési szakember szerint.

Pénteken nagyjából 1400 forint/köbméter volt idén decemberre a gázár a holland határidős gázkereskedésben. 2023 egészére is közel 1300 forint/köbméter adódik (Magyarországon a lakosság mindennel együtt 102, az átlagon felüli fogyasztásért egyelőre 747 forintot fizet). Nem tudjuk, hogy ezek a tőzsdei árak fennmaradnak-e tartósan, de ha igen, akkor nagyjából kijelenthető, hogy mind a hazai, mind az európai gazdaság össze fog omlaniállítja blogján megjelent írásában Zsiday Viktor.

Magyarországon nem tudjuk pontosan mekkora lesz az alkalmazkodás, de még a kormány gázáremelése után (ami pár hete még elég beavatkozásnak tűnt, de ilyen árak mellett már biztosan nem elegendő!) is a hazai lakossági fogyasztás jelentős része támogatott marad, és ezek alapján – amennyiben a jelenlegi tőzsdei árak fennmaradnak – évente nagyjából 3000-4000 milliárd forint költségvetési terhet jelentenek, ami a hazai GDP 5-7 százaléka.

Ekkora terhet képtelen kifizetni a kormányzat, tehát kénytelen lesz egy részét a lakosságra hárítani – azaz ha a gázárak itt maradnak, akkor szinte biztos, hogy további lakossági energiaár-emelések lesznek,

ami miatt minden másra kevesebbet fognak költeni az emberek, tehát a fogyasztás, a GDP fő hajtóereje csökkenni fog – figyelmeztet a közgazdász. Eközben az ipar és szolgáltatás területén ilyen gázárak mellett egyrészt óriási infláció, másrészt csődök és elbocsátási hullám jön. Tehát miközben a lakossági fogyasztás visszaesik, a termelő szektor is zsugorodik, és nő a munkanélküliség. Közben szűkülnek a monetáris kondíciók az egekbe szökő kamatok miatt, tehát csökken a hitelkihelyezés, és ha ez nem lenne elég még a kormányzat is megszorít.

Zsugorodás mindenhol, minden szektorban, sehol egy ellensúly. A gyengülő forint pedig még rátesz egy lapáttal az inflációs nyomásra. Ez a tökéletes vihar: gazdasági összeomlás félelmetesen magas inflációval. Európa számos országában hasonló folyamatok zajlanak, bár kétségtelen, hogy mi vagyunk talán a legsebezhetőbbek.

Mi lehet a megoldás?

Mivel a gázárak emelkedése nagyon fáj, és elképesztően begyorsult, ezért nem lenne meglepő, ha lezárnák a kereskedést, és valamilyen központi, EU-szintű allokációs mechanizmust vezetnének be előre meghatározott árakon. Ettől még minden probléma nem fog megoldódni, hiszen ez azt jelenti, hogy adagolni kell a gázt, el kell dönteni ki, mikor, mennyit kap: az ipar egy részét le kell még így is állítani, és a lakossági árak is magasak lehetnek, de legalább a jövőbeli bizonytalanság réme megszűnne. Viszont ez csak úgy működik, ha minden ország jelentősen csökkenti a fogyasztását: ez vagy hidegebb lakásokat vagy (és) leálló ipart jelent.

Európában tehát durva energiaválság van, amely a jelenlegi árak fennmaradása esetén mély recesszióhoz vezethet. A helyzet Magyarországon még rosszabb. Megoldás nincs, de a gázárak további emelkedése esetén a piaci mechanizmusok könnyen felfüggesztésre kerülhetnek – írja Zsiday.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik