Belföld

A rezsinövekedés miatt Nagyatádon bezárnak szállodák, a múzeum, az edzőterem és a galéria is

Nagyatádon is hatalmas problémát okoz a rezsinövekedés, a tízezres Somogy megyei településen ellehetetlenít sok helyi céget, kisvállalkozást, ezek bedőlése pedig sokakat magával ránt, írja a Népszava. A helyi Park Hotel és Étterem vezetője arról számolt be, hogy tőlük tizenegy embert küldenek el, október 31-től pedig bezárnak.

Tíz év munkáját tette semmivé a brutális rezsinövekedés. Már a Covid-járvány is komoly nehézséget okozott, de utána úgy tűnt, ha nehezen is, valahogy talpon tudunk maradni, ám az energiaárak ekkora növekedését képtelenség kigazdálkodni

– fogalmazott Maróti Andrea, aki hangsúlyozta: a hotel és étterem havi gázszámlája a fűtési szezonban eddig 5-600 ezer forint volt, most viszont 3,5-4 millióra emelkedne.

Akad egyébként olyan helyi vendéglátós, akinél már eddig is 50 százalékkal drágult az étlap, de további emelésre kényszerül, pedig még az elszálló rezsit nem is kalkulálta az árakba, és így is elképzelhetőnek tartja, hogy télre bezár.

Bezár a kisvárosban november elsejétől a Hotel Solar is, illetve a Népszava úgy tudja, a négy helyi szállóból mindössze egy marad nyitva. A szállodaigazgató elmondása szerint a gázszámla az eddigi, havi 1,8-2 millió forintról 5,5-6 millióra nő. Az igazgató reméli, jövő tavasszal újra ki tudnak nyitni, addig azonban a személyzettől is meg kell válniuk, és csak a kávézó és az iroda üzemel tovább.

A településen a fűtési szezonra bezárják még a múzeumot, a művészeti galériát, a klubházat, az edzőtermet és az ifjúsági klubot is, a könyvtár pedig csak heti egy nap lesz nyitva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik