Kultúra

Western lesz A helység kalapácsából Kálomista Gáborék tévéfilmjében

Vasvári Tamás / mti
Vasvári Tamás / mti

Már forog A helység kalapácsa című tévéfilm, Petőfi Sándor komikus eposzának adaptációja. A Dombrovszky Linda (Pilátus) rendezésében készülő filmet a tervek szerint jövő januárban mutatják be a Duna televízióban a Petőfi-bicentárium alkalmából.

Ez egy westernfilm magyaros elemekkel megbolygatva, például matyómotívumok jelennek meg a jelmezekben, Ferenczi György által megzenésített Petőfi-versek pedig egy furcsa egyveleget adnak, amely erősíti a paródiát

– hangsúlyozta a rendező a tordasi Westernfaluban zajló forgatás szerdai sajtótájékoztatóján hozzátéve, hogy az eredeti szöveg megmaradt, csak Somogyi György forgatókönyvíróval az eposzt dialógusba ültették át. Nem modernizálták a történetet, csak vizuálisan izgalmassá és fogyaszthatóvá tették. Elmondták azt is, hogy a szerelem, a gyűlölet, a bosszú örök témáin túl a film a jelen problémáit is szeretné feszegetni, a rendező szerint az eposz aktualitása elrejtve ugyan, de egy-két sorban megjelenik a szövegben.

A forgatás két hetet vesz igénybe, augusztus 21-én fejeződik be, a tordasi Westernfalu mellett Nagyszékelyen, Ráckeve mellett, Visegrádon, Etyeken és Mátyásföldön vettek fel jeleneteket. Bekerült a történetbe a mesélő karaktere, akit Zayzon Zsolt alakít, ő kalauzol végig az eseményeken. Csepű Palkót Ember Márk alakítja, Bagarja uram pedig Nagy Viktor megformálásában lesz látható. A helység kalapácsa további szerepeit Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Hunyadkürti István és Gubás Gabi alakítják. A film operatőre Hartung Dávid, vágója Pap Levente.

A helység kalapácsa az Elk*rtukot is jegyző Megafilm gyártásában, Kálomista Gábor producerkedésével készül a közmédia és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. Petőfi komikus eposzát több mint ötven éve nem dolgozták fel filmben, a legutóbbi adaptáció 1965-ben készült Gobbi Hildával és Garas Dezsővel, Zsurzs Éva rendezésében.

A sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a Nemzeti Kulturális Alappal közösen több milliárd forintot szánnak a Petőfi-bicentenárium megünneplésére. Mint ismeretes, ennek egy jelentős hányada a Most vagy soha címen készülő Petőfi-film Rákay Philip bábáskodásával. Demeter elmondta, emellett Futaki Attila rajzoló képregényt készít Petőfi Az apostol című elbeszélő költeményéből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik