Foci

Cruyff nem kér az edzősködésből

Johan Cruyff, a katalán válogatott szakvezetője a Nigéria elleni barátságos mérkőzés után bejelentette, hogy többet valószínűleg nem edzősködik.

“Nem hiszem, hogy még visszatérnék a kispadra bármilyen csapatnál is. De nem fogok unatkozni, mindig is volt mivel foglalkoznom” – mondta a legendás holland játékos és tréner, aki háromszor volt a világ legjobb játékosa, edzőként pedig Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert az FC Barcelonával.

A 65 éves Johan Cruyff 2009-ben vette át a katalán válogatott irányítását, s tavaly novemberben jelentette be, hogy januárban befejezi munkáját. Az Afrika Kupára készülő Nigéria elleni barcelonai találkozón 1-1-es döntetlent ért el az évente egyszer pályára lépő együttes, amely a vezetésével egyszer sem kapott ki: 2009-ban 4-2-re legyőzte Argentínát, 2010-ben 4-0-ra verte Hondurast, 2011-ben pedig 0-0-t játszott Tunéziával.

A katalán csapat tartományként nem játszhat hivatalos tétmeccseket, a nemzetközi szövetség csak barátságos mérkőzéseken engedi szerepelni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik