Nagyvilág

Gabonával teli hajók indultak el Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből

MTI/AP/Nina Lyashonok
MTI/AP/Nina Lyashonok

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét – jelentette be vasárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter – MTI.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében “biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.

A megállapodás megszületése után először augusztus elsején – több hónapos blokád óta elsőként – hajózott ki egy több mint 26 ezer tonna kukoricát szállító hajó Odesszából. A Razoninak a tervek szerint vasárnap kellett volna elérnie a libanoni Tripoliba, ám Ukrajna libanoni nagykövetsége azt közölte, a hajó várhatóan nem jut el Tripoliba a nap folyamán. A tripoli hatóságok a hírt megerősítették, részleteket azonban nem közöltek.

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik